Index Vakbarát Hírportál

Újabb esőzések Kentuckyban, nőtt a halottak száma

2022. augusztus 2., kedd 13:25

Ismét felhőszakadások sújtották az elárasztott hegyi településeket Kentucky államban, miközben újabb holttestek kerültek elő. A kormányzó figyelmeztetett, hogy a nagy szél újabb veszélyt jelenthet a kidőlő fák és közműpóznák miatt.

Andy Beshear kormányzó szerint a halálos áldozatok száma 37-re emelkedett, miközben több száz ember eltűnt − közölte az AP hírügynökség. 

A víz lezúdult a hegyoldalakon, és egész városokat öntött el.

Beshear szerint az eltűntek közül sokakat megtalálnak majd, ha a mobiltelefon-szolgáltatások újraindulnak.

Mint azt megírtuk, pénteken Kentucky egyes területein mintegy 20 centiméter eső esett 24 óra leforgása alatt. Ez volt a legpusztítóbb áradás az állam történetében.

Az áradás miatt több mint 33 ezer fogyasztó maradt áram nélkül Kentucky keleti részében, illetve Nyugat-Virginiában és Virginiában. A víz utakat öntött el, és videofelvételek tanúsága szerint néhol a fák lombkoronájáig ért a hömpölygő ár.

Rovatok