Index Vakbarát Hírportál

Elnyomónak nevezte a biztonsági erőket, újabb nyomozást indítottak a tunéziai politikus ellen

2022. augusztus 3., szerda 14:51

Újabb vizsgálatot indítottak a tunéziai ellenzék vezetője, Rasid Gannúsi ellen; pártja, az Ennahda szerdán azzal vádolta a hatóságokat, hogy meg akarják félemlíteni ellenfeleiket.

A mérsékelt iszlamista párt szerint azért nyomoznak a politikus ellen, mert elnyomónak nevezte az ország biztonsági erőit. Az Ennahda tagadta, hogy Gannúsi ezt mondta volna.

A pártvezető ellen pénzmosás gyanújával is nyomozást indítottak. Gannúsi tagadta a vádakat, és politikai indíttatásúnak nevezte a vizsgálatot.

Tunézia az elmúlt időszakban gazdasági és belpolitikai válságba jutott. Kaisz Szaíd elnök tavaly nyáron feloszlatta a parlamentet, rendeleti kormányzást vezetett be, és átírta a 2011-es forradalmi eseményeket követően összeállított demokratikus alkotmányt. Arra hivatkozott, hogy az országot ki kell vezetni az elmúlt évek bénultságából. Az új alkotmányt a július végi népszavazáson a szavazók elsöprő többséggel elfogadták.

Az ellenzéki pártok – köztük az Ennahda – puccsal vádolják az elnököt, és azt állítják, hogy az új alaptörvény visszalépés az egyeduralom felé. A változások nyomán a kormány és az igazságszolgáltatás az államfő befolyása alá került, és meggyengült a parlament.

Rovatok