Közel 1,5 millióan menekültek kelet felé Ukrajnából, és sokan maradtak Oroszországban, miközben Moszkva már előkészíti a déli és keleti területek annektálását.
Oroszország és Ukrajna de facto 2014 óta háborúban állt egymással a Kelet-Ukrajnában található donbászi területen. Mariupol lakói hozzászoktak már a robbanások zajához, a frontvonal ugyanis alig 10 kilométerre húzódott a jelentős kikötővárostól. A bombázások aztán egyre hevesebbé váltak a február 24-i, nyílt orosz invázió után, március 2-án éjszaka pedig a fűtést, az áramot és a vizet is elvágták. A telefon, a televízió és az internet szintén nem üzemelt többé.
Egy helyi lakos, Natalija így nyilatkozott az Economistnak:
Olyan volt, mintha egy tojás héján belül élnénk.
Natalija és családja bedeszkázták a földszinti lakásuk ablakait, emellett élelmiszert gyűjtöttek az elhagyatott üzletekből, és szétosztották a szomszédok között. Egy nagy tartályt ugyan sikerült feltölteni kútvízzel, de a családban mindenki abbahagyta a mosást, hogy tovább tartson a víz. Éjszaka a hőmérséklet fagypont alatt volt, emiatt folyamatosan kabátokat és pulóvereket hordtak.
A háború elején ukrán katonák törtek be a háztömb ötödik emeletén lévő lakásba, hogy az erkélyt lőállásként használják. A lakók könyörögtek nekik, hogy ne tegyék, de a katonák ezt figyelmen kívül hagyták. Ez az oroszok figyelmét is arrafelé irányította. A blokkot eltalálták, az pedig elkezdett égni. A helyiek több órán át küzdöttek a lángokkal.
Natalijának és családjának el kellett hagynia Mariupolt, ahol az egykor 11 ezer embert foglalkoztató Azovsztal-gyárban dolgoztak. A 2014-es események után a donyecki terület keleti része az oroszok által támogatott szeparatisták kezébe került, Mariupol azonban ukrán irányítás alatt maradt.
Az akkor még több, mint félmilliós ipari központtal kapcsolatban fontos kiemelni, hogy
a lakosok nagy része közömbös volt, vagy vegyes érzéseket táplált a majdani forradalommal szemben.
„Egy nagy bödön vizet akartunk a fejükre önteni, hogy végre hazamenjenek” – idézi föl a 2014-es eseményeket a brit lapnak Natalija, akinek a régióban élők többségéhez hasonlóan orosz az anyanyelve, és emellett sok orosz nemzetiségű barátja is van. A nyílt orosz katonai agresszió azonban családokat és barátságokat szakított szét.
Családok bomlottak föl. Szomszédok harcoltak egymással
– mondja Roma, Natalija férje.
Az ukrán–orosz háborút eddigi eseményeinek tudatában, valamint tekintettel a népesség etnikai és nyelvi viszonyaira, Moszkva a Dnyeperen túli területet valószínűleg integrálni tudná Oroszországba, és ez valós célja is lehet. Fontos megjegyezni, hogy a nyelvi és a nemzetiségi viszonyok nem fedik teljesen egymást.
A Krím-félszigetet és a Donbász keleti részeit leszámítva ugyanis sehol nincsenek többségben az orosz nemzetiségűek, azt pedig fontos kiemelni, hogy Oroszország az ukrajnai oroszajkú lakosság jelentős részét fordítja maga ellen azzal, hogy a katonai műveleteit pont az általuk lakott területeken hajtja végre.
Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a megszállt, a Moszkva által nem egyszer Novorosszijának nevezett kelet- és dél-ukrajnai területeken jelentős orosz kisebbség él. A 2001-es népszámlálás szerint
Herszon városában 20, Zaporizzsjában 25,39, Harkovban 33,2, míg az említett Mariupolban 44,4 százalék az orosz nemzetiségű lakosok aránya.
Bár ezzel sehol sem alkotnak többséget, a nagy számok törvénye alapján az orosz hadsereg és adminisztráció számíthat együttműködésre. Bár az ukrán ellenállás valóban sok helyen hősies, azt mindenképpen érdemes kiemelni, hogy a magasrangú ukrán tisztviselők között is volt, aki együttműködött az oroszokkal, a moszkvai titkosszolgálat aknamunkája mellett pedig vélhetően ukrán árulás is hozzájárult ahhoz, hogy az oroszok gyorsan kitörtek a Krímből, és elfoglalták Herszont.
Oroszország vélhetően nem fogja elfoglalni Ukrajna Dnyepertől nyugatra eső területeit, már csak azért sem, mert azokat integrálni sem tudná.
Más azonban a helyzet a keleti oblasztyokkal, ahol Moszkva építhet a jelentős orosz nemzeti kisebbségre, valamint az oroszajkú ukrán lakossággal is valamivel könnyebb dolga lehet.
Arra azonban föl kell készülni, hogy a közös nyelv ellenére a területről még nagyobb menekülthullám indul el Nyugat-Ukrajna, valamint Európa más országai felé.
Három héttel az orosz invázió megindulása után az orosz rádióadók koncertek, valamint közvetítések között csupán rövid hírként számoltak be a „speciális katonai akcióról”, míg az ukránok azt javasolták Mariupol lakosainak, hogy hagyják el a várost minél hamarabb. Tették azonban mindezt gyakorlati tanácsadás nélkül, sokakat pont, hogy az ukrán ellenőrzőpontokon fordítottak vissza.
Miután az oroszok behatoltak a település nagy részére, a lakosságnak azt javasolták, szálljanak föl a buszokra, amelyek kelet felé evakuálják majd őket. A városból két irányba lehetett kijutni.
Nyugat felé az ukrán vonalak irányába, míg keletre az orosz hadseregen keresztül a Donyecki Népköztársaságba.
A menekültek ellátása errefelé azonban nem a legjobban szervezett. Családtagok, sokszor szülők és gyermekek nem tudják egymásról, hogy éppen merre vannak. Előfordul, hogy egyeseknek három napot kell várniuk, míg elszállásolják őket, és akkor sem biztos, hogy az adott helyen működik-e a fűtés vagy van-e víz.
A katonák ellenőrzik a menekültek papírjait, regisztrálják az adataikat, fényképeket csinálnak róluk, majd leveszik az ujjlenyomatukat. Ezután átvizsgálják az elektronikus eszközeiket, egy szemtanú beszámolója alapján ez akár 40 percet is igénybe vehet. Ezt követik a kérdések, amelyek arra irányulnak, hogy az illetőnek vagy a közvetlen ismerősi körének van-e kapcsolata az ukrán titkosszolgálathoz vagy hadsereghez, valamint kiteszik-e otthon az ukrán zászlót.
Az ENSZ adatai szerint több, mint hatmillióan hagyták el eddig Ukrajnát,
ebből 1,5 millióan léptek be Oroszország területére.
Nagy részük feltehetőleg a már 2014 óta megszállt donbászi területről érkezhetett. Ahhoz, hogy kijussanak az országból, 800 kilométeres utat kell megtenniük a Kaukázusba a georgiai határig, vagy irányt váltva a balti államok, esetleg Belaruszon keresztül Lengyelország felé indulniuk.
Oroszországban eltérőek a feltételek. Néhányan hostelekben vagy régi katonai laktanyában vannak elhelyezve, de hallani olyanokról is, akik szállodában vannak. Mások olyan falvakban ragadtak, ahol nincs semmilyen kényelem, és zabkásán, valamint levesen élnek. Vannak azonban olyanok is, akiket keletre, Vlagyivosztokig vagy az Északi-sarkkörtől északra fekvő Murmanszkba küldtek.
A legtöbben azonban így is Oroszországban maradnak, legfőképpen azért, mert nem tudnak más útvonalakról. Közülük sokan az orosz propaganda áldozataivá válnak, amely azt állítja, Mariupol élete lassan visszatér a megszokott kerékvágásba, Európában pedig rosszul bánnak az ukrán menekültekkel.
Az Oroszország által kinevezett adminisztrátorok olyan városokban, falvakban és nagyvárosokban, mint a dél-ukrajnai Herszon, már előkészítik a szavazást, amely arról fog szólni, hogy Oroszország részévé váljanak-e. Választási bizottságokba toboroznak oroszbarát helyieket, és az ukrán civilek számára népszerűsítik az országukhoz való csatlakozás előnyeit. Állítólag már nyomtatják is a szavazólapokat.
Ukrán és nyugati illetékesek szerint minden népszavazás teljesen illegitim lenne, de baljós következményekkel járna. Moszkvai és ukrajnai elemzők arra számítanak, hogy ez bevezetésként szolgál majd annak, hogy Vlagyimir Putyin hivatalosan orosz területnek nyilvánítsa a meghódított területet.
Az annektálás Európa legnagyobb erőszakos területi terjeszkedését is jelentené a második világháború óta.
Herszon egyike annak a négy régiónak, ahol a tisztviselők népszavazásokat terveznek tartani. Mellette ilyen terület még Zaporizzsja délen, Luhanszk és Donyeck pedig keleten. Zaporizzsja és Herszon oroszok által kinevezett hatóságai például a héten bejelentették, hogy választási bizottságokat hoznak létre a népszavazás előkészítésére, amelyre az egyik tisztviselő szerint szeptember 11-én kerülhet sor. Azon a napon, amikor helyi és regionális választásokat tartanak Oroszország-szerte.
Az ukrán civilek számára a megszállást számtalan nehézség kísérte, beleértve a készpénz- és gyógyszerhiányt. Ezt a helyzetet az oroszok megpróbálják kihasználni, hogy humanitárius segélyek szétosztásával elnyerjék a helyiek hűségét.
A normális életre vágyókat arra ösztönzik, hogy kérjenek orosz útlevelet, amely most olyan dolgokhoz szükséges, mint a gépjárművek nyilvántartásba vétele vagy bizonyos típusú vállalkozások, az újszülötteket és az árvákat pedig automatikusan orosz állampolgárként tartják nyilván.
Az orosz megszállók elvágták az ukrán mobilszolgáltatáshoz való hozzáférést, és korlátozták a YouTube és a Viber elérhetőségét. Bevezették a rubelt, és elkezdték megváltoztatni az iskolai tantervet az oroszra.
A jelek szerint a legfontosabb prioritás az volt, hogy a helyiek nézzék az orosz televíziót. A Krím-félszigeten dolgozó orosz állami műsorszolgáltató alkalmazottait küldték Herszonba, hogy elindítsanak egy hírműsort, és az orosz csatornákhoz való hozzáférést is ingyenesen biztosították. Ebben azért bíznak, mert az elmúlt években a régióban a szovjet múlt iránti nosztalgia és a kijevi nyugatbarát kormány iránti szkepticizmus még mindig ott volt az idősebb generációk körében, még akkor is, amikor egyre erősebbé vált a területen az ukrán identitás.
(Borítókép: Mariupolból menekültek tömegei a lvivi vasútállomáson 2022. március 24-én. Fotó: Ty O'Neil / SOPA Images / LightRocket / Getty Images)