Index Vakbarát Hírportál

Ne igyanak esővizet, tele van vegyi anyagokkal

2022. augusztus 10., szerda 18:01

Az esővíz ma már a Föld minden pontján túl szennyezett ahhoz, hogy emberi fogyasztásra alkalmas legyen, mert a mérgező kémiai anyagok jelenléte meghaladja az ajánlott határértékeket – derül ki a Stockholmi Egyetem tudósainak tanulmányából.

A kutatócsoport a 2010 óta rendelkezésre álló adatokat tanulmányozta. A tanulmány az Environmental Science and Technology című lapban jelent meg.

Adataink szerint ma már egyetlen pontja sincs a Földnek, ahol az esővíz elég tiszta lenne az emberi fogyasztásra

– nyilatkozta az AFP francia nemzeti hírügynökségnek a kutatócsoport vezetője, Ian Cousins, aki a Stockholmi Egyetem oktatója. 

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az ártalmas anyagok az Antarktisztól a Tibeti-fennsíkig már meghaladják azt a szintet, melyet az Egyesült Államok Környezetvédelmi ügynöksége (EPA) határozott meg.

Ebben a két, érintetlennek számító régióban is 14-szerese a perfluor-alkil anyagok, a PFA-k (az ember által előállított mesterséges vegyi anyagok) szintje az ivóvízzel kapcsolatos amerikai ajánlásoknak.

A PFA-kat közérthetőbben „örök vegyi anyagoknak” is nevezik, mivel rendkívül lassan bomlanak le. Samponok, csomagolóanyagok, valamint sminktermékek összetevőjeként jutnak el környezetünkbe, így a vízbe és a levegőbe is, elfogyasztva pedig felhalmozódnak a szervezetben.

A PFA-knak való kitettség befolyásolja a termékenységet és a magzati fejlődést, továbbá elhízást okozhat, és hozzájárulhat bizonyos ráktípusok (prosztata-, vese- és hererák), valamint a magasabb koleszterinszint kialakulásához is.

Ian Cousins közölte: az EPA nemrég csökkentette a PFA elfogadható szintjét, miután felfedezték, hogy ezek a vegyi anyagok befolyásolhatják a gyermekek oltóanyagokra adott immunválaszát. A tudós hozzátette: a PFA-k környezetünkbe való beivódása visszafordíthatatlan folyamat, a bolygó többé nem képes semlegesíteni a környezeti hatásukat.

Rovatok