Index Vakbarát Hírportál

Tripla annyian utaznak repülővel, mint egy évvel korábban

2022. augusztus 12., péntek 11:17

Továbbra is erőteljes a globális légi közlekedés fellendülése; az európai légitársaságok júniusi utasforgalma több mint háromszorosára nőtt és 234,4 százalékkal emelkedett 2021 júniusához képest – tette közzé a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

Az utaskilométerre eső árbevétel (RPK) 76,2 százalékkal nőtt egy év alatt, elsősorban a nemzetközi forgalom erőteljes fellendülésének köszönhetően. Globálisan a forgalom a válság előtti szint 70,8 százalékát éri el.

Az országok belföldi forgalma 2022 júniusában 5,2 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi időszakhoz képest, és elérte a 2019-es júniusi szint 81,4 százalékát.

Erőteljes növekedést okozott, hogy Kína jelentősen enyhítette a koronavírus omikron-variánsa miatti zárlatot, a nemzetközi forgalom 229,5 százalékkal nőtt 2021 júniusához képest. A fellendüléshez az is hozzájárult, hogy feloldották az utazási korlátozásokat az ázsiai csendes-óceáni térség jelentős részén. A 2022. júniusi nemzetközi utaskilométerre eső árbevétel a 2019. júniusi szint 65 százalékát érte el.

A légi közlekedés iránti kereslet továbbra is erős. Két év lezárás és határkorlátozások után az emberek kihasználják a szabadságot, hogy oda utazhatnak, ahová csak tudnak

– mondta Willie Walsh, az IATA főigazgatója.

Az európai légitársaságok júniusi forgalma 234,4 százalékkal nőtt 2021 júniusához képest. A kapacitás 134,5 százalékkal emelkedett, a kihasználtsági tényező pedig 25,8 százalékponttal 86,3 százalékra bővült. Az Európán belüli nemzetközi forgalom szezonálisan kiigazítva már meghaladja a járvány előtti szintet. Mint megírtuk, a Liszt Ferenc repülőtér forgalma már a nyár első hónapjában meghaladta az egymilliót.

Rovatok