Index Vakbarát Hírportál

A politikus éppen beszédet mondott, amikor lenyelt egy méhet

2022. augusztus 14., vasárnap 14:54

Doug Ford kanadai politikus éppen sajtótájékoztatót tartott, amikor véletlenül lenyelt egy méhet. A nem mindennapi esetről felvétel is készült.

Doug Ford, Ontario tartomány miniszterelnöke éppen az egészségügyi ellátás privatizálásáról tartott sajtótájékoztatót, amikor egy méh megzavarta a beszédét. Az esetről videófelvétel is készült, ezen látszik, ahogy a rovar először az arca körül mozgolódott, majd egyszer csak berepült a szájába – számolt be a New York Post.

Ekkor Ford hirtelen hátralépett a mikrofontól, és a szájába nyúlt, majd megpróbálta kiszedni a méhet onnan.

Szent Isten, most nyeltem le egy méhet

– riadt meg az 57 éves politikus.

Ezután vízért nyúlt, és elmondta, az esetről készült videó biztos nagy port fog kavarni.

A politikus egészen jól kezelte a helyzetet, ugyanis később nevetve mondta: már a gyomrában érzi a rovar mocorgását.

(Borítókép: Doug Ford, Ontario miniszterelnöke beszédet mond. Fotó: Cole Burston / Bloomberg / Getty Images)

 

Rovatok