A kérdésre meglehetősen komplex válasz adható, hiszen nagyon sok összetevője volt annak, a britek végül miért járultak hozzá India függetlenségéhez. De ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, két okot mindenképpen figyelembe kell vennünk.
Az egyik ok az volt, hogy már a II. világháborút megelőzően, a múlt század harmincas éveiben gyengült a brit jelenlét, és egyre komolyabb függetlenedési törekvések jelentek meg, lásd például Gandhi mozgalmát. Ezzel párhuzamosan egyre hangsúlyosabb szerepet kaptak a muszlimok, akik az akkori India lakosságának 25 százalékát tették ki. Ők egyértelműen el akartak szakadni Indiától, önálló államot szerettek volna.
A másik ok brit részről abban keresendő, hogy a világháborús szenvedések gazdaságilag is komolyan megterhelték az Egyesült Királyságot, amelynek nagyon sokba került már fenntartani a több ezer kilométerre lévő és működő brit gyarmati adminisztrációt. Vagyis London minél előbb szabadulni akart a brit korona egykori legékesebb gyémántjától, és a folyamatot csak felgyorsította a világháború lezárása 1945 nyarán.
A britek 1946-ban kijelentették, hogy hajlanak India függetlenségének megadására. Az utolsó alkirály, Lord Mountbatten be is jelentette ennek dátumát, 1947. augusztus 15-ét. A folyamatot csak gyorsították a hinduk és a muszlimok közötti állandósult zavargások, amelyek közül a legbrutálisabb Kalkuttában tört ki 1946 augusztusában. A muzulmán hívőket tömörítő Muszlim Liga meghirdette a direkt akció napját, amelyen a tervek szerint az indiai muszlim közösségek hatalmas tömegmegmozdulásokkal akarták volna felhívni a világ figyelmét arra, hogy nekik is joguk van a saját országukban – vagyis a jövőbeli Pakisztánban – élni.
A dolog azonban nem jól sült el. A muszlim nyomornegyedekből kora reggel botokkal felfegyverzett férfiak indultak el és támadtak a városban élő hindukra, rettenetes vérengzést rendezve. Persze a hinduk sem hagyták magukat, és mire sikerült szétválasztani a szemben állókat, több ezer holttest maradt Kalkutta utcáin. Még hevesebb hindu–muszlim-összecsapások jöttek 1947 elején, és egyértelmű volt, ha nem darabolják fel Indiát és hozzák létre Pakisztánt, elkerülhetetlen a polgárháború.
A brit elképzelés az volt, hogy India középső és déli része lesz a hinduké, míg Északnyugat- és Északkelet-Indiából Pakisztán, illetve Kelet-Pakisztán jön létre. Igen ám, de a hindu területeken is éltek muszlimok, akik attól féltek, hogy ha megtörténik a kettéválás, ott maradnak a hinduk tengerében, és áldozattá válnak. Emiatt mintegy 15 millióan kerekedtek fel, hogy áttelepüljenek Pakisztánba. Az sem segítette a dolgot, hogy Mahatma Gandhi és az ország első kormányfője, Dzsavaharlal Nehru egységes, független Indiáról álmodott erős központi vezetéssel. Ez még inkább menekülésre késztette a muszlimokat.
Az ellentétek azóta sem csitultak India és Pakisztán között, mert végül 1971-ben Kelet-Pakisztán is úgy döntött, önállósodik, ebben pedig a színfalak mögött India is segítette. Ekkor jött létre Banglades, kora egyik legszegényebb állama.
Pakisztán és India közé ékelődik egy másik terület – Kasmír –, amely fölött mind az indiaiak, mind pedig a pakisztániak ellenőrzést akarnak gyakorolni, mondván, az mindenképpen hozzájuk tartozik. Eddig két háborút vívtak a térségért (1947–48-ban és 1965-ben), de voltak súlyosabb incidensek is azóta, mint például 1999-ben a Kargil-válság.
Mindezek nyomán ma már Pakisztánban mindössze a lakosság két százalékát teszik ki a hinduk, Indiában pedig nagyon megerősödött a hindu nacionalizmus.
A világ egykori egyik legszegényebb állama teljesen átformálódott, bár még mindig elmondható, hogy nagyon magas a szegények száma a lassan másfél milliárdos lélekszám felé kúszó, kontinensnyi országban. Míg a függetlenség kikiáltásakor mindössze az indiaiak 12 százaléka tudott írni és olvasni, és a férfiak átlagéletkora 37, a nőké pedig 36 év volt, addig mára az írástudók aránya 74 százalék, és a várható élettartam hetven év.
A gazdasági fordulat a kilencvenes években következett be, amikorra kiderült, hogy a szocialista Nehru gazdaságpolitikája, vagyis a protekcionizmus és az állami beavatkozás elszállt inflációhoz és elhúzódó adósságválsághoz vezetett. Az új vezetés döntött úgy, hogy beengedik a külföldi tőkét, és szabad terepet hagynak a befektetéseknek. Ennek eredményeként szinte kilőtt az indiai gazdaság, amely mára az ötödik legerősebb a világon.
Ennek volt ügyes folytatása az is, hogy sikeresen lovagolták meg a technológiai forradalmat, nem véletlen, hogy mára Begalurut az indiai Szilícium-völgyként tartják számon, amely az ázsiai régió legjelentősebb információtechnológiai csomópontja. De az üzleti világ kitermelte a milliárdosokat is, míg az ezredfordulón csak kilencet, addig ma már több mint száz indiai milliárdost tartanak nyilván.
A gyarmatosítás persze nem múlt el nyomtalanul, máig érezteti hatását, hiszen az ország leggazdagabb tíz százaléka ellenőrzi a nemzeti vagyon nyolcvan százalékát – legalábbis az Oxfam 2017-es jelentése szerint.
India mind gazdasági, mind katonai erejét tekintve bizony jelen van a világ térképén, amellyel ellensúlyozni igyekszik a hatalmas szomszéd, Kína felől érkező nyomást. Ezzel nemcsak politikai, gazdasági értelemben kell számolni, hanem katonailag is, hiszen a mai napig rendezetlen a két ország közötti határszakasz a Himalájában.
Narendra Modi kormányfő az ígérte az ország függetlenségének 75. évfordulóján mondott beszédében, hogy a következő 25 évben fejletté teszi a szegénység sújtotta Indiát. Modi az új-delhi, mogul korabeli Vörös erődben tartotta meg ünnepi beszédét. Szerinte a világ megítélése Indiáról megváltozott, már úgy tekintenek az országra, mint a globális problémák megoldásának egyik kulcsszereplőjére.
India az önellátás eszméje és a nemzetközi partnerség szellemében igyekszik kiváló eredményeket elérni a tudomány és a technológia területén, az ipar különböző ágazatait megteremtve törekszik az élelmiszer- és energiabiztonság elérésére – hangsúlyozta. Modi elmondta, hogy több milliárd dollárnyi befektetés áramlik az országba, amely így a gyártás egyik világközpontjává válik. Erőfeszítéseinek köszönhetően
az 1,4 milliárd lakosú ország máris a vezető nemzetek közé emelkedett az informatika, a gyógyszeripar, az űrtudomány és a polgári atomenergia területén.
Hozzátette: országszerte emberek milliói emlékeznek meg a függetlenség 75. évfordulójáról azzal, hogy három napon át narancssárga, fehér és zöld nemzeti zászlót tűznek ki otthonukra, valamint üzletükre a kormány felhívásának eleget téve, ami „a hazaszeretet szellemének felébresztését szolgálja minden szívben”. Modi szólt arról is, hogy az elmúlt 75 évben India minden nehézséggel szemben kitartóan küzdött, egyben arra kérte az embereket, hogy távolítsák el magukból a gyarmati gondolkodásmód minden nyomát.
Modi mintegy nyolcvanperces beszédében nem tett utalást India közvetlen szomszédaival, Pakisztánnal és Kínával fennálló feszült kapcsolatára. Ugyanakkor a népi egység megteremtésére szólított fel az előrelépés érdekében, de nem reagált azokra a szakértőkre és kritikusokra, akik szerint az ország fokozatosan eltávolodott bizonyos vállalásaitól. Véleményük szerint ez a visszalépés Modi 2014-es hatalomra kerülése óta felgyorsult. Azzal is vádolják populistának nevezett kormányát, hogy korlátlan politikai hatalmát a demokratikus szabadságjogok aláásására használja, és hindu nacionalista programjának követésével foglalkozik.
A fő ellenzéki Indiai Nemzeti Kongresszus párt azzal vádolta meg a kormányt, hogy az ellenzéki pártokat kihagyja az ünnepségekből.
(Borítókép: Nemzeti színű zászlót lengetnek indiai katonák a brit gyarmati uralom alóli felszabadulás 75. évfordulójára készülve Kolkatában 2022. augusztus 12-én. Fotó: MTI / EPA / Pijal Adhikari)