Index Vakbarát Hírportál

Hamarosan katonai drónverseny indul Irán, Oroszország, Örményország és Belarusz között

2022. augusztus 17., szerda 17:20

Irán hamarosan katonai drónversenybe kezd Oroszország, Örményország és Belarusz részvételével.

A két hétig tartó verseny célja, hogy teszteljék a drónok felderítő- és tüzérségi irányító képességeit – közölte Irán. A hétfői megnyitót az iráni állami televízióban élőben is közvetítették a kásai városból, ahol a négy ország több tucat képviselője gyűlt össze. Ők nyitották meg a versenyt, amelynek bírái az országok küldöttei lesznek.

Oroszország 2015-ben indította az éves szinten megrendezendő Katonai játékok elnevezésű tornáját: ennek része a 2022-es Sólyomvadászat elnevezésű drónverseny, vagyis a pilóta nélküli légi járművek versenye. Ennek idén az iráni Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) repülőgépipari részlege ad otthont.

A verseny értékelési szempontjai: a résztvevők nappali és éjszakai légi felderítésben nyújtott teljesítménye, valamint a drónok tüzérségi támadások pontos irányításában játszott szerepe. Ezt a verseny szóvivője és az IRGC repülőgépipari főnökének vezető tanácsadója, Ali Balali osztotta meg az Al Jazeerával.

A versenyen több mint hetven résztvevő mérkőzik meg egymással, és várhatóan augusztus 28-án fejeződik be. Ali Balali szerint bár ez katonai mérkőzés, a célja az, hogy „a béke és a barátság” zászlaja alatt együttműködjenek a globális terrorizmus elleni küzdelemben, valamint megosszák egymással a katonai tapasztalataikat a gyorsabb fejlődés reményében.

Rovatok