Látszólag felhőtlen a kapcsolat Washington és Kijev között. Vagy mégsem? A hivatalos politika teljesen beállt Zelenszkij mögé, de például Henry Kissinger óva inti Amerika mostani döntéshozóit Moszkva elszigetelésétől.
Mostanában ritkán adódik olyan eset, amelyben egyetért az amerikai kormány és ellenzék. A ritka kivételek egyike Ukrajna támogatása. Ennek mértékében és a gyakorlatban alkalmazott módszerekben is van ugyan különbség, de a Biden-kormány, a Kongresszus, sőt az amerikai közvélemény is teljes támogatásáról biztosítja a megszállt Ukrajnát, és elítéli az orosz agressziót.
Nemcsak dollármilliárdokban mérhető katonai és pénzügyi támogatásról, hanem a civilek elkötelezettségéről is szó van.
A figyelemfelkeltésre a politika beveti a sztárokat, Sean Penn, Angelina Jolie, Ben Stiller, Jessica Chastain egymásnak adták a kilincset a színészből lett ukrán elnök palotájában.
A sztárparádé ellenére is borzasztóan nehéz fenntartani az érdeklődést a huszonnégy órás hírfolyamban. A gazdasági nehézségek, az infláció és az iskolakezdés problémái mellett újabban az amerikai csapatkivonások után tapasztalható káosszal és az esetleges terrorveszéllyel immár Afganisztán is szerepel a napirenden.
De mindent visz a „házkutatás-gate”, azaz a volt elnök, Donald Trump körüli újabb botrány. Mindezek következtében
az ukrán–orosz háború iránti érdeklődés csökkent az Egyesült Államokban.
Annál is inkább, mert a Biden-kormány nem sokat árul el az amerikai stratégiáról, a tárgyalásokról, a színfalak mögötti egyezkedésekről. A hivatalos álláspont úgy valósul meg a gyakorlatban, hogy az orosz–ukrán háború kitörése óta Washington nem bírálja nyilvánosan a kijevi vezetést.
Az utóbbi időkben azonban a baráti sajtónak – The New York Times, Washington Post – kiszivárogtatott hírekkel azt jelzi a kormány, hogy Washington és Kijev között akadnak feszültségek.
A The New York Times júliusban közölte, hogy Antony Blinken amerikai külügyminiszter ellenáll a Kongresszus és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nyomásának, és
nem hajlandó terrorállamnak nyilvánítani Oroszországot.
Ezt a címet eddig csak Észak-Korea, Szíria, Kuba és Irán „érdemelte ki”.
Ha Putyin nemzetét is ezek közé sorolják, akkor az Egyesült Államoknak meg kellene büntetnie azokat a szövetségeseit, amelyek üzleti kapcsolatot tartanak fenn Oroszországgal. Ezt pedig el akarja kerülni az amerikai vezetés. A terrorállam státusz felfüggesztené a két ország között meglevő diplomáciai kapcsolatot is.
Ez legkevésbé sem kívánatos, mert többek között az Oroszországban bebörtönzött amerikai kosárlabdasztár, Brittney Greiner kiszabadítása is fontos a Biden-kormánynak. A fogolycseréről szóló tárgyalások már folynak a két külügyminiszter, Szergej Lavrov és Antony Blinken között.
A The New York Times leghíresebb külpolitikai publicistája, a Fehér Házzal kitűnő kapcsolatot ápoló,
Thomas Friedman arról ír, hogy mély bizalmatlanság nehezíti a Biden-kormány és az ukrán elnök együttműködését
– sokkal mélyebb, mint azt korábban jelezték.
Július 17-én Zelenszkij kirúgta legfőbb ügyészét és a belső hírszerzés vezetőjét, ez volt a legfontosabb kormányátalakítása az orosz invázió kezdete óta. De nem találtam semmi elemzést arról, ami meggyőzően elmagyarázta volna, hogy miért is történt mindez. Mintha nem mernénk alaposan utánanézni a kijevi vezetésnek. Attól tartunk, hogy korrupciót vagy éppen más furcsaságokat találunk Ukrajnában akkor, amikor annyit invesztáltunk beléjük
– írja Friedman.
Az ukrán korrupció ellen emelte fel szavát Victoria Spartz republikánus képviselőnő, az egyetlen ukrán származású törvényhozó az amerikai Kongresszusban. Spartz rendszeresen visszatér szülőhazájába. Véleménye szerint
az amerikaiak nem ellenőrzik, hogy pénzük, adományaik, fegyvereik eljutnak-e a megfelelő helyre.
Spartz korrupcióval vádolta Zelenszkij körét, különösen a kabinetfőnök Andrej Jermakot. De szerinte az ukrán elnök sem veszi komolyan a dolgát. A képviselőnő kollégái sorban határolódtak el tőle, naivitással, tapasztalatlansággal vádolták meg őt.
A CBS amerikai televíziós csatorna tényfeltáró műsorában több amerikai katonai vezetőt kérdeztek meg az ukrán korrupcióval kapcsolatban, és arra a következtetésre jutottak, hogy 2022 áprilisa körül
az amerikai fegyvereknek csupán a 30-40 százaléka jutott el a frontra. A katonai vezetők azt feltételezik, hogy a fegyverek nagyobb része a fekete piacon landolt.
A dokumentumfilmet azóta az ukrán kormány nyomására cenzúrázták, mondván, a helyzet sokat javult.
Augusztus 16-án hosszú, érdekes tényfeltáró írásában a Washington Post arról számolt be, hogy a Biden-kormány már jóval az orosz megszállás előtt, 2021 novemberétől figyelmeztette az ukrán kormányt és NATO-szövetségeseit az orosz háború veszélyeire. Tudták, hogy miről beszélnek, hiszen az amerikai hírszerzés az orosz politikai vezetés minden területébe beépült.
A NATO-tagok viszont szkeptikusan hallgatták őket, még mindig emlékeztek az iraki háború hamis indítékára. Az amerikaiak három csoportba osztották a NATO-országokat. A nyugat-európai országok csak erőszakos diplomáciai lépésnek vélték az oroszok háborús készülődését. Senkit sem fognak megtámadni, marhaság az egész – mondogatták.
Macron és Merkel régóta tárgyal Putyinnal, elképzelhetetlennek tartják, hogy irracionális lépésre szánja el magát. A dél- és kelet-európai nemzetek korlátozott orosz beavatkozástól tartottak.
Egyedül Anglia és a balti államok hittek az amerikaiaknak, hogy kiterjedt háborúra kell felkészülni.
Az ukránok sem vették komolyan a jelzést, és nem tették meg a megfelelő intézkedéseket.
Az ukrán külügyminiszter szerint túl általános tájékoztatást kaptak az amerikaiaktól. A nyugati partnerek azt szerették volna elérni, hogy Zelenszkij meneküljön el, hagyja el Ukrajnát. Az is felmerült, hogy Lengyelországba viszik át az ukrán kormányt.
Voltak, akik őszintén aggódtak a családomért és miattam, de olyannal is találkoztam, aki csak a lehető leggyorsabban véget akart vetni ennek az egésznek. A legtöbben nem hittek abban, hogy Ukrajna ellen tud állni és képes kitartani
– idézi a cikk Zelenszkijt.
Az ukrán elnök az amerikai kérés ellenére sem készítette fel népét a háborúra.
Azzal magyarázta, hogy nem akart pánikot, gazdasági válságot, tömeges kivándorlást okozni. Ha mindenki elhagyja az országot, ki fog harcolni a hazáért? – érvelt Zelenszkij.
Ha a kiszivárogtatott információk nem feleltek volna meg a valóságnak, a Fehér Ház már régen helyreigazítást kért volna. De nem tette, mert nyilvánvalóan mindez nem volt ellenére.
De vajon mi volt a célja a kiszivárogtatással? A felelősség átruházása? Vegye tudomásul mindenki, hogy Amerika előre megmondta: minden segítséget megadott, és ha ezek után valamiért másképp alakul a háború, akkor nem ő a hibás.
De arról nem esett szó, hogy mi Washington hosszú távú stratégiája az ukrán háborúval kapcsolatban.
Csak egyetlen amerikai politikus meri ma is nyíltan bírálni Washington ukránpolitikáját (illetve annak hiányát), ő a volt amerikai külügyminiszter, Henry Kissinger. Megteheti, mert neki már nincs veszítenivalója. Nemrég jelent meg Kissinger legújabb könyve Leadership címmel, amelyben hat meghatározó államfő, Charles de Gaulle francia elnök, Konrad Adenauer német kancellár, Richard Nixon amerikai elnök, Anvar Szadat egyiptomi elnök, Li Kuan Ju, Szingapúr alapítója, Margaret Thatcher brit miniszterelnök portréját rajzolta meg.
A korábbi diplomata a könyvet népszerűsítő kampányában szinte minden amerikai nagy lapnak vagy televíziós csatornának adott interjút, és egyebek mellett az ukrán háborúról is elmondta a véleményét.
Kissinger szerint az amerikaiaknak az lenne a feladatuk, hogy minél előbb tárgyalóasztalhoz ültessék a háborús feleket.
Azt javasolta, hogy az orosz inváció előtti állapotokból induljanak ki. Ez az ukránoknál szóba sem jöhet, hiszen a 2014-ben Oroszországhoz csatolt Krímhez is ragaszkodnak.
Az egykori külügyminiszter hangsúlyozta: óva inti Amerikát attól, hogy Oroszország ellehetetlenítése legyen a végcél. Attól tart, hogy Oroszországot Kína karjaiba taszítja a washingtoni politika, és ez óriási veszélyt jelentene az Egyesült Államokra nézve. Mint ismert, a 70-es évek a kissingeri „háromszög-politikájának” jegyében az Egyesült Államok megfelelő kapcsolatokat kívánt fenntartani a Szovjetunióval és Kínával, de gondosan ügyelt arra, hogy ne engedje őket túl közel egymáshoz.
Kissinger jó véleménnyel van Zelenszkij ukrán elnökről, aki kiválóan képviseli hazája érdekeit külföldön. Putyinnal személyesen tizenötször találkozott. Elemző, meggondolt politikusnak tartotta, ezért sem érti, miért vágott bele a kilátástalan, elszigetelő totális háborúba. Minden bizonnyal közrejátszott ebben az, hogy a Nyugat a NATO előbástyájának tette meg Ukrajnát Oroszország szomszédságában. Ukrajna elveszítette a kelet-nyugatot összekötő híd szerepét, és egyértelműen a Nyugathoz akar csatlakozni. Ez pedig félelemmel tölti el az oroszokat.
Kissinger egy dosztojevszkiji figurához hasonlítja Putyint, aki igazi misztikus, az orosz lélek híve. Ezt a hitet akarja megőrizni a hitetlen nyugati világ ellenében.
Henry Kissinger megkongatta a vészharangot, de akad, aki ezt meghallja Washingtonban?
(Borítókép: Corie Mattie és Juliano Trindade falfestménye 2022. március 14-én Los Angelesben. Fotó: Mario Tama /Getty Images)