Index Vakbarát Hírportál

Hamarosan megállapodhatnak az iráni atomalku helyreállításáról

2022. augusztus 19., péntek 19:18

A következő napokban megszülethet a megállapodás a Közös Átfogó Cselekvési Terv (JCPOA, ami iráni atomalku néven ismert) újjáélesztéséről – nyilatkozta pénteken Mihail Uljanov, a tárgyalások orosz állandó képviselője Bécsben.

Mihail Uljanov Bécsben azt nyilatkozta pénteken a nemzetközi szervezetek képviselőinek, hogy már csak néhány nap hiányzik ahhoz, hogy az iráni atomalku ismét helyreállításra kerüljön – írta meg a hivatalos orosz állami hírügynökség, a TASZSZ.

Az az érzésem, hogy a 2016-os status quo újraélesztéséről szóló megállapodás szó szerint már a következő napokban megszülethet

– erősítette meg Uljanov.

Ennek ellenére azt is hangsúlyozta, hogy „nem lehet mindent egy pillanat alatt visszafordítani”.

Ha az iráni atomalku megújításáról szeptember 1-je előtt megszületik a megállapodás, ahogyan azt reméljük is, akkor is csak február közepére kerülhet olyan állapotba, amilyen korábban is volt

– mondta Uljanov.

Az orosz megbízott szerint a teljes időkeretet illetően előrelépés lehet, hiszen „bizonyos feladatok végrehajtását kivitelezni több szakaszban lehetséges, így valamely feladatok megoldására a becsült időkeret két hónap vagy másfél hónap is lehet”.

A visszatérést elő kell készíteni, mindenre megoldást kell találni. A folyamat nem lesz gyors, de a lényeg az, hogy elinduljunk

– fejtette ki Uljanov.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes szerdán azt mondta a TASZSZ-nak, hogy az iráni nukleáris megállapodás feltámasztásáról szóló bécsi tárgyalások a „célvonalhoz” közelednek. Rjabkov rámutatott, hogy még nem találtak mindenre megoldást, de többféle csatornán is intenzív tárgyalások zajlanak.

Uljanov kedden azt mondta, hogy a 2015-ös iráni nukleáris megállapodás vegyes bizottságának miniszteri ülésére – a megújítási tárgyalások utolsó szakaszának részeként – valószínűleg ezen a héten vagy a jövő héten kerül sor. A vegyes bizottság tagjai közé Oroszország, az Egyesült Királyság, Németország, Kína, Irán és Franciaország tartozik. Korábban az Egyesült Államok is tagja volt a megállapodásnak, mielőtt kiléptek belőle.

(Borítókép: Mihail Uljanov. Fotó: Christian Bruna / MTI / EPA)

Rovatok