Index Vakbarát Hírportál

Az Adidas vezérigazgatója váratlanul lemondott a posztjáról

2022. augusztus 22., hétfő 18:10

Az Adidas hétfőn váratlanul közölte, hogy vezérigazgatója, Kasper Rorsted már jövőre, jóval a szerződése lejárta előtt távozik a posztjáról, és már az utódja keresését is elkezdték.

„Három, kihívásokkal teli év után, amelyekre rányomta a bélyegét a koronavírus-járvány és a geopolitikai történések, itt az ideje az átállásnak és egy új időszak kezdetének, már ami a vezérigazgatói pozíciót illeti” – tudatta a felügyelőbizottság elnöke, Thomas Rabe közleményében.

A cégcsoport tájékoztatása szerint Kasper Rorsted és felügyelőbizottsága kölcsönösen megállapodott abban, hogy a vezérigazgató 2023-ig távozik a posztjáról, csak az utód kinevezésééig marad hivatalban – írja a Reuters

Kasper Rorsted 2016 óta töltött be vezető pozíciót az Adidasnál, és elmondása szerint az utolsó évek nehézségeinek leküzdéséhez hatalmas erőfeszítésekre volt szükség.

Éppen ezért a 2023-as újrakezdés a helyes lépés – mind a cég, mind pedig a saját szempontomból

– közölte a vezérigazgató, a távozás okait azonban nem részletezte tovább. Az Adidas 2020-ban újította meg a szerződését, egészen 2026. július 31-éig.

Rovatok