Index Vakbarát Hírportál

Egykori szomszédja is benne lehetett Darja Dugina meggyilkolásában

2022. augusztus 23., kedd 20:08

Nem kizárt, hogy az ukrán Natalja Vovkon kívül mások is részt vettek Darja Dugina orosz újságírónő meggyilkolásában – közölte az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) sajtószolgálata a RIA Novosztyi hírügynökséggel.

Amint arról már beszámoltunk, Darja Dugina szombat este halt meg, amikor gépkocsiját felrobbantották Moszkva közelében. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) hétfőn azt közölte, hogy a gyilkosság mögött az ukrán szakszolgálatok állnak, az elkövető pedig az ukrán állampolgárságú Natalja Vovk volt, aki július 23-án érkezett Oroszországba a lányával, majd a merényletet követően Észtországba távozott.

Egyiküket már körözik

A Nyomozó Bizottság közölte, hogy Natalja Vovk ellen körözést adott ki, és vizsgálja, hogy a bűncselekmény elkövetésében részt vettek-e mások is. A nyomozás megállapította, hogy Vovk Moszkvában 

ugyanabban a házban bérelt lakást, ahol áldozata lakott, hogy figyelemmel tudja kísérni a mozgását.

A lakást és a gyanúsított által használt garázst átkutatták. Az SZK szerint az áldozat hozzátartozóit és az eset tanúit már kihallgatták, csakúgy, mint annak a fesztiválnak a részvevőit, amelyen szombat este Darja Dugina is jelen volt. A nyomozók folytatják a térfigyelő kamerák videofelvételeinek tanulmányozását.

Az újságírónőt kedden Moszkva megye egy meg nem nevezett helyén szűk körben eltemették, miután az osztankinói tévéközpontban ezrek vettek részt a búcsúztatásán, köztük parlamenti képviselők és médiaszemélyiségek – értesült az MTI. A szertartáson felszólalt az áldozat apja, Alekszandr Dugin filozófus, az új-eurázsiai irányzat megteremtője, az orosz világ ideológusa, aki egyebek között azt hangoztatta:

a lánya a népért, Oroszországért és a győzelem nevében halt meg

„Nincs kegyelem”

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a szíriai hivatali partnerével közös sajtótájékoztatóján olyan barbár bűncselekménynek minősítette a gyilkosságot, amelyre nincs bocsánat. Kifejezte abbéli reményét, hogy a nyomozás gyorsan lezárul, és hogy a merénylet szervezői, megrendelői és végrehajtói számára nem lesz kegyelem.

A RIA Novosztyi hírügynökség keddi közlése szerint az orosz biztonsági szervek ukrán szakszolgálatok által egy tömegrendezvény ellen kitervelt terrorcselekményt akadályoztak meg az azovi-tengeri megszállt Bergyanszk kikötővárosban. A gyanúsított, az ukrán állampolgárságú Vitalij Rasztorgujev, aki július 16-án egy házi készítésű, távirányítású pokolgépet helyezett el egy gépkocsi alá, a jelentés szerint beismerő vallomást tett. A merényletkísérletet egy térfigyelő kamerának köszönhetően sikerült megakadályozni.

(Borítókép: Darja Dugina orosz újságíró emlékműsora Moszkvában, Oroszországban 2022. augusztus 23-án. Fotó: Maxim Shemetov / Reuters)

Rovatok