Index Vakbarát Hírportál

Több ezer járatot töröl a brit légitársaság

2022. augusztus 23., kedd 07:30

Az utasforgalmi korlátozás miatt több ezer járatát törli Nagy-Britannia legnagyobb légitársasága, a British Airways. Október végéig mintegy 600 oda-vissza járatot szüntetnek meg.

Több ezer járatot töröl téli menetrendjéből a British Airways október végéig – jelentette be hétfőn a légitársaság. A járattörléseket a még júliusban bevezetett utasforgalmi korlátozásra hivatkozva jelentették be, és a tervek szerint október 29-ig mintegy 600 oda-vissza járat kerül ki a társaság úti céljai közül. 

Bár ügyfeleink túlnyomó többsége a tervek szerint utazik, és a fél év során megvédjük a legfontosabb nyaralási célpontokat, október végéig további járattörléseket kell végrehajtanunk

– mondta a társaság szóvivője a Sky News szerint. Ezenfelül arról is tájékoztatták utasaikat, hogy néhány rövid távú járatukat is összevonják olyan célállomásoknál, ahová több járat is közlekedik. Kiemelték ugyanakkor, hogy azoknak az ügyfeleiknek, akiket a változások érintenek, alternatív járatokat kínálnak vagy más légitársasághoz irányítják őket, emellett lehetőségük lesz a pénzvisszatérítésre is. 

A lap úgy tudja, azok az ügyfelek, akik télre foglaltak helyet, továbbra is utazhatnak és több hónappal előtte kapnak értesítést British Airways menetrendi változásairól.  

(Borítókép:  Toby Melville/Reuters)

Rovatok