A külgazdasági és külügyminiszter szerint a bővítési politikának kell lennie a prioritásnak az Európai Unió számára.
A nyugat-balkáni országok európai integrációja hozzájárulna ahhoz, hogy fokozzuk az európai biztonságot – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Belgrádban, ahol a Nyitott Balkán elnevezésű kezdeményezés csúcstalálkozóján vett részt.
A tárcavezető rámutatott: az Ukrajnában dúló háború, illetve az energiaellátásra tett pusztító hatása olyan körülményeket teremt Európában, amelyek a kontinens és az Európai Unió katasztrofális meggyengüléséhez vezetnek.
Az unió vezetői nem voltak képesek megakadályozni azt, hogy az európai emberek fizessék meg a háború árát, amelyért semmiképpen sem terheli őket felelősség
– mondta a miniszter, és hozzátette, meg kell vizsgálni azt, hogyan kerülhető el a háború további pusztítása.
Szijjártó Péter szerint a bővítési politikának kell lennie az EU legfontosabb politikájának, Európának mindenképpen szüksége van a Nyugat-Balkánra. Az ukrajnai háború globálisan is rendkívül súlyos hatással van az élelmiszer-ellátás biztonságára, több száz millió embert fenyeget az a veszély, hogy nem jut elég élelmiszerhez.
Tudjuk, hogy az éhezés előmozdító tényezője lehet a migrációnak, és számíthatunk további migrációs hullámokra. Sajnálatos módon az első jelei ennek már megmutatkoztak a határainkon, ahol új szintre lépett a migránsok és az embercsempészek agressziója
– közölte a tárcavezető, és nagyrabecsülését fejezte ki Törökországnak, amely az egyetlen sikeres kezdeményezést tette, hogy közvetítsen Oroszország és Ukrajna között, valamint Szerbiának, amely jelentős erőfeszítéseket tett, hogy a két ország közötti határszakaszt megvédje.
Annak érdekében, hogy elkerüljük a 2015-ös forgatókönyvet, a miniszter szerint koordinált cselekvésre van szükség a nyugat-balkáni országokkal. Éppen ezért a térségbeli országok európai integrációja elősegítené azt, hogy Európa ne legyen kettős – déli és keleti – biztonsági nyomásnak kitéve.
Az energiabiztonságról szólva Szijjártó Péter kiemelte: „Magyarország rendkívül nagy bajban lenne, ha nem építettük volna ki a Török Áramlatot együtt Törökországgal, Bulgáriával és Szerbiával. A Nyugat-Balkán biztonságos és megbízható tranzitot biztosít az energiaellátás biztonsága szempontjából.”
A külügyminiszter arra is rámutatott, hogy Magyarország az utóbbi évtizedben 87 százalékkal növelte a kereskedelmi forgalmát a belgrádi csúcstalálkozón jelen levő országokkal. Ha Budapesten múlna, a nyugat-balkáni országok már az EU tagjai lennének.
Ezt szem előtt tartva „Magyarország készen áll arra, hogy csatlakozzon egy szorosabb együttműködéshez a Nyitott Balkán kezdeményezés országaival az energiaellátás, az energiacsere és az élelmiszer-ellátás biztonságának a megvalósítása érdekében”.
A Nyitott Balkán elnevezésű kezdeményezést Szerbia Észak-Macedóniával és Albániával közösen indította, célja a gazdasági kapcsolatok erősítése, illetve az emberek, az áru és a munkaerő szabad mozgásának elősegítése a tagországok között.
(Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Nyitott Balkán kezdeményezés tagországainak csúcstalálkozóján Belgrádban 2022. szeptember 2-án. Fotó: MTI / EPA / Andrej Cukic)