A bíróság pénteken nyilvánosságra hozta a Donald Trump házában tartott FBI-házkutatás során lefoglalt iratok minden eddiginél részletesebb listáját, és kiderült a házkutatás hivatalos jogcíme is.
A Donald Trump házkutatási ügyében eljáró floridai szövetségi bíró az igazságügyi minisztérium beadványát hozta nyilvánosságra, benne a házkutatáskor készített leltárral. Ebben az áll, hogy a floridai Trump-rezidencián a nyomozók magánjellegű iratok között tárolva találtak minősített dokumentumokat. Az összegzés alapján összesen mintegy 100 iraton szerepelt a „bizalmas”, a „titkos”, vagy a „szigorúan titkos” minősítés – írta meg az MTI.
Emellett 11 ezer nem minősített kormányzati dokumentum is a hatóság birtokába került, valamint egyéb személyes dokumentumokat, fényképeket, magazinokat, kivágott újságcikkeket, könyveket is lefoglaltak, valamint szerepel a leltárban ruházat/ajándék megjelöléssel is több tétel.
Az irodákban talált dokumentumok között volt több tucat üres dosszié „minősített” felirattal – áll a minisztérium bírósági beadványában.
Az üres dossziékkal kapcsolatban a CNN-nek név nélkül nyilatkozó szakértő azt mondta, hogy ezek kérdéseket vetnek fel, ám nem szükségszerűen jelentik azt, hogy korábban tartalmaztak is minősített iratokat, hiszen a kormányzati gyakorlat alapján az ilyen dossziékat gyakran újra felhasználják, ezért üresen állnak.
A minisztériumi dokumentumokból kiderült, hogy a Mar-a-Lago nevű rezidencián tartott augusztus 8-ai házkutatást szövetségi törvények megsértésének gyanújával kezdeményezték.
Az ügyben eljáró szövetségi bíró csütörtökön tartott meghallgatást Floridában, amelyen Donald Trump ügyvédeinek azon kérését mérlegelte, hogy kirendeljen-e független jogi szakértőt az iratok hatósági átvizsgálásához. A volt elnök képviselői az eset példátlanságára és az átláthatóságra hivatkozva kérték a külső szakértő kijelölését.
A szövetségi igazságügyi minisztérium képviselői a bíró előtt azzal érveltek, hogy egy ilyen szakértő kinevezése lelassítaná az eljárást és sértené a nyomozás érdekeit. A minisztérium korábban a héten azt is bejelentette, hogy már elvégezte a lefoglalt iratok átvizsgálását, ami szintén szükségtelenné teszi a független szakértő jelenlétét.
A szakértő kijelöléséről csütörtökön nem született döntés a floridai bíróságon.