Index Vakbarát Hírportál

Lemondott a brit belügyminiszter

2022. szeptember 5., hétfő 19:25 | aznap frissítve

Lemondott hétfőn Priti Patel brit belügyminiszter.

Lemondott hétfőn Priti Patel brit belügyminiszter. Patel nem sokkal azután jelentette be döntését, hogy ismertették a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztásának eredményét, és kiderült, hogy a távozó Boris Johnson miniszterelnököt Liz Truss eddigi külügyminiszter követi a pártvezetői és a kormányfői tisztségben. Truss várhatóan kedden alakítja meg kormányát, miután formálisan átveszi miniszterelnöki megbízatását II. Erzsébet királynőtől.

Továbbra is Jonhson pártján 

Johnsonhoz írt, hétfő este nyilvánosságra hozott hosszú, két teljes oldalt megtöltő levelében Priti Patel nem említett konkrét indokokat távozására. Egyértelműen értésre adta ugyanakkor, hogy változatlanul és maradéktalanul Boris Johnson támogatójának vallja magát: a levélben Patel hosszasan és a legnagyobb elismerés hangján szól arról a munkáról, amelyet a brit kormány a távozó miniszterelnök vezetése alatt végzett.

Priti Patelről – akit Boris Johnson nevezett ki a belügyminiszteri tisztségre 2019-ben – korábban is lehetett tudni, hogy Johnson támogatója. Ő volt szinte az egyetlen a brit kormány legmagasabb rangú tagjai közül, aki nem indult a Konzervatív Párt vezetői tisztségéért és a kormányfői posztért, amikor Johnson a sorozatos belpolitikai botrányok nyomán, a konzervatív frakció nyomására július 7-én bejelentette lemondását. Egybehangzó hétfői brit médiaértesülések szerint a Konzervatív Párton belül konszenzusossá vált az vélemény, hogy Liz Truss egyébként sem kérte volna fel Priti Patelt a belügyminiszteri tisztség további betöltésére a következő kormányban.

Priti Patel személyében radikálisan EU-szkeptikus politikus távozik a brit kormányból.

Patel nevéhez fűződik a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) utáni új bevándorlási törvény, amely felszámolta az európai uniós állampolgárok megkötések nélküli nagy-britanniai letelepedésének és munkavállalásának lehetőségét. Johnsonhoz írt hétfői levelében Patel jelezte, hogy nem távozik a politikából, a londoni alsóház hátsó padsoraiba visszavonulva képviseli tovább délkelet-angliai választókörzetét.

Rovatok