Index Vakbarát Hírportál

Megszólalt a Márki-Zay Péter mozgalmát támogató amerikai szervezet

2022. szeptember 12., hétfő 16:38

Közleményt adott ki az Action for Democracy nevű szervezet, amely 1,8 milliárd forinttal támogatta a Márki-Zay Péter által vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalmat (MMM). Azt írták: határozottan visszautasítják a vádat, amely szerint beavatkoztak volna a 2022-es magyarországi választásba.

A szervezetről az utóbbi hetekben derült ki, hogy jelentős összegekkel támogatták Márki-Zay Péter mozgalmát. A politikus erről azt mondta, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom nem párt – vagyis rájuk nem vonatkoznak a pártfinanszírozás szabályai –, és a pénzből sem a választási kampányt finanszírozták, hanem csak „általános felvilágosítókampányt” folytattak.

Az ügyben ettől függetlenül az is felvetődött már, hogy nyomozás indulhat az Action for Democracy által Márki-Zay Péter szervezetének nyújtott támogatás miatt. Mindeközben pedig a kormánypárti sajtóban „példátlan amerikai befolyásolási kísérlet a magyar választásokon” és hasonló címekkel jelentek meg cikkek a szervezetről, és azt is állították az Action for Democracyről, hogy Soros György szervezetéhez és a CIA-hoz is kötődnek.

Erre válaszolt most egy közleményben az Action for Democracy, amelyben azt írták, hogy teljesen alaptalan összeesküvés-elméletek, hazugságok és gyanúsítások jelentek meg róluk a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak nyújtott támogatásukkal összefüggésben. Közlésük szerint ők kizárólag a demokratikus értékek mellett elkötelezettek, és bármilyen nemzeti kormánytól (vagyis jelen esetben az amerikaitól) vagy nemzetközi szervezettől függetlenül végzik a munkájukat. 

Határozottan visszautasítjuk a vádat, miszerint külföldről beavatkoztunk volna bármilyen választásba

– írták, miközben azt is hangsúlyozták, hogy a pártoktól és választásoktól függetlenül törekednek a demokratikus értékek támogatására a célországaikban. 

A közleményben azt is hangsúlyozták, hogy a tanácsadói testületük (Advisory Council) – amelyben a róluk megjelent cikkek szerint többek közt katonák és volt amerikai kormánytisztviselők is megtalálhatóak – nem vesz részt az Action for Democracy napi döntéshozatalában és nem lát rá a működésük részleteire, hanem csak stratégiai tanácsokat ad nekik. Hozzátették azt is, hogy a tanácsadó testület tagjai kizárólag a saját képviseletükben járnak el. 

Végül a közleményben leszögezték azt is, hogy az Action for Democracynak semmilyen formában nem tagja (és soha nem is volt tagja) Mark Malloch-Brown, a Soros Györgyhöz köthető Open Society Foundation (OSF) alapítványi elnöke, és Jami Miscik, a CIA korábbi igazgatóhelyettese sem. A róluk megjelent cikkekben ugyanis azt állították, hogy ez a két személy is köthető a szervezethez. 

(Borítókép: Márki-Zay Péter. Fotó: Kaszás Tamás/Index)

Rovatok