Index Vakbarát Hírportál

Sírva sétált David Beckham a királynő koporsójához, fél napig állt sorba

2022. szeptember 16., péntek 18:33

David Beckham, az angol labdarúgó-válogatott volt csapatkapitánya is beállt a több kilométeres sorba, hogy lerója kegyeletét. A futballsztár az újságíróknak elmondta: hajnali 2 óra körül csatlakozott a sorhoz, és több mint 12 órát várakozott.

David Beckham több ezer emberrel együtt állt sorba azért, hogy lerója tiszteletét a szeptember 8-án elhunyt II. Erzsébet előtt – számolt be a Sky News.

A híroldalnak sikerült megszólaltatnia a korábbi Manchester United-játékost, aki elárulta, hogy legalább 12 órát várakozott, mire sorra került. Egy Twitteren közzétett videóból jól látszik, hogy Beckham nem tudta türtőztetni magát, és előtört belőle egy könnycsepp a királynő koporsójánál állva.

Az ITV News riporterének nyilatkozva elmondta, hogy királypárti családban nőtt fel, így a nagyszülei nevében is érkezett, akik szintén ott álltak volna mellette a sorban, ha még élnének.

Tudtuk, hogy ez a nap nehéz lesz a nemzetnek és az egész világnak egyaránt, mert azt hiszem, ez mindenkit megérintett. Különleges dolog ma itt lenni

– tette hozzá az angol klasszis, aki ezzel búcsúztatta a királynőt.

(Borítókép: David Beckham Londonban 2022. szeptember 16-án. Fotó: Tom Nicholson / Reuters)

Rovatok