Index Vakbarát Hírportál

Egykori román politikus: Ukrajnának területeket kellene átadnia Magyarországnak

2022. szeptember 17., szombat 21:02

Andrei Marga, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) egykori rektora szerint Ukrajnát „természetellenes határok” veszik körül. A honvédő háborúban álló országnak ezért területeket kellene átadnia többek között Magyarországnak és Romániának.

A román médiában jelentős visszhangot kiváltó kijelentéseket pénteken, a gyulafehérvári könyvvásár keretében tette a 76 éves Herder-díjas filozófus, politológus, akinek a szemlén bemutatták A demokrácia sorsa című új kötetét. Az 1997 és 2000 között oktatásügyi, 2012-ben néhány hónap erejéig pedig külügyminiszteri tisztséget betöltő egykori politikus a könyvbemutatón úgy fogalmazott:

UKRAJNÁT „TERMÉSZETELLENES HATÁROK” ÖVEZIK.

Ukrajnának területeket kell átengednie: Magyarországnak Kárpátalját, Lengyelországnak Galíciát, Romániának Bukovinát, valamint Oroszországnak a Donbászt és a Krímet. Ezek más országok területei

– idézte Andrei Margát az Alba24.ro helyi portál. A BBTE-t rektorként, valamint a szenátus elnökeként 15 éven át irányító Marga úgy vélekedett, hogy Romániának „semmi keresnivalója nincs” az ukrajnai háborúban, és az ország megfelelő energiaforrásokkal rendelkezik ahhoz, hogy ne szenvedje meg az energiaválságot.

Csak provokált az egykori kommunista besúgó?

A bukaresti sajtó szombaton figyelt fel a korábban a Román Kulturális Intézetet (ICR) is irányító Marga állásfoglalására, amelyet a legtöbben sokkolónak és provokációnak neveztek. Sokan emlékeztetnek, hogy az átvilágítóbizottság évekkel ezelőtt megállapította róla, hogy együttműködött a román kommunista titkosszolgálattal, és a Securitate besúgója volt Horia fedőnéven – írja a Krónika Online

(Borítókép: Andrei Marga 2010-ben. Fotó: Soós Lajos / MTI)

Rovatok