Index Vakbarát Hírportál

Navracsics Tibor bízik benne, hogy végül nem lesznek brüsszeli szankciók

2022. szeptember 18., vasárnap 16:41

Az Európai Bizottság vasárnap délelőtt bejelentette, hogy felfüggesztené a magyar felzárkóztatási pénzek kétharmadát, ami 3000 milliárd forintnyi forráselvonást jelent. A szakminiszter ugyanakkor bizakodó.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szombati rendkívüli kormányinfón ismertette a kohéziós forrásokhoz szükséges megállapodás részleteit. Ezek alapján három fontos iránya van a tárgyalásoknak, mégpedig a kondicionalitási eljárás, a helyreállítási alapról szóló tárgyalás és egy hétéves operatív partneri programról szóló megállapodás. Utóbbiról azt mondta, hogy az határozza meg az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalásokat.

A kormány a bizottság által kérteket elfogadta, vagy ha nem így történt, sikerült olyan kompromisszumokat kötni, amelyek mindkét fél számára megnyugtatók

– mondta Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy ezeket a javaslatokat a jövő héten nyújtják be az országgyűlés elé, és az Európai Bizottság vasárnap kommunikál az ügyben, ezt követően pedig Navracsics Tibor területfejlesztési és uniós források felhasználásáért felelős miniszter áll a sajtó rendelkezésére.

3000 milliárd forintnyi forráselvonás

Az Európai Bizottság vasárnap délelőtt bejelentette, azt javasolja a pénzügyminiszterek tanácsának, függesszék fel a magyar kohéziós program három részére vonatkozó pénzek 65 százalékát, vagyis 7,5 milliárd eurót, tehát 3000 milliárd forintnyi forrás elvonásáról szóló javaslatról van szó.

A tanácsnak a szabályok szerint minimum egy, maximum három hónapja van döntést hozni arról, hogy megfogadja-e a bizottság javaslatát, és vagy elvonják a pénzt Magyarországtól, vagy lezárják az eljárást, és megkapjuk a támogatásokat.

A pénzügyminisztereknek november 19-ig kell dönteniük, vagyis a magyar kormány két hónap haladékot kapott.

Navracsics Tibor: Optimista vagyok 

A kormány hétfőn benyújtja a jogszabály-módosítások első csomagját az országgyűlésnek

– mondta Navracsics Tibor területfejlesztési és uniós források felhasználásáért felelős miniszter vasárnap délután a brüsszeli döntés bejelentését követően összehívott sajtótájékoztatón.

Megismételte, amit előzőleg a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában is elmondott, hogy a csomag olyan törvénymódosításokat tartalmaz majd, amelyek a bizottság számára is transzparensebbé teszik a közbeszerzési eljárásokat, és módosítják az összeférhetetlenségi szabályokat is. A közérdekű vagyonkezelő alapítványok által működtetett szervezetek, így például a közalapítványi egyetemek kuratóriumaira meglehetősen széles körű összeférhetetlenségi szabályt állapítunk meg, amely az európai uniós összeférhetetlenségi szabályok mintáját követi.

Megerősítette azt is, hogy a második jogszabályi csomagot pénteken nyújtják be, viszont ennek elemei még egyeztetés alatt vannak. Ami biztos, hogy ebben benne lesz egy új törvény is, mégpedig a Közbeszerzési Integritási Hatóságról. A miniszter egyébként bizakodó, és nagyon reméli, hogy a pénzügyminiszterek tanácsa elfogadja a novemberi dátumra teljesített magyar vállalásokat, és megszünteti az eljárást. 

A párbeszéd folyamatos

Az Index kérdésére, hogy jogtechnikailag mi történik, ha esetleg mégsem így döntenek a pénzügyminiszterek, Navracsics Tibor azt mondta,

ilyesmire nem számítok, semmiképpen sem csúszunk át a szankcionáló eljárásba.

Az Index másik kérdése az volt, hogy ha mindennel időben elkészül a kormány, megszüntetik ellenünk az eljárást, de figyelik a magyar vállalások végrehajtását, és ha úgy találják, hogy mégsem úgy történik azok végrehajtása, ahogyan azt az Európai Bizottság elvárja, akkor újraindíthatják-e ellenünk az eljárást.

Erre a miniszter azt mondta, az utóbbi hónapokban folyamatos a párbeszéd Brüsszellel, ennek sorába illeszkedik, hogy szerdán személyesen tárgyal a költségvetési biztossal, Johannes Hahnnal. A cél, hogy a felvetődő esetleges vitás kérdéseket minél zökkenőmentesebben sikerüljön rendezni, és elkerüljük, hogy a lengyel helyzethez hasonló alakuljon ki.

Arra a kérdésre, hogy ha sikerül a megállapodás, akkor mikor lehet lehívni az uniós forrásokat, a miniszter elmondta:

mivel a jelenleg is futó uniós programokat a költségvetés előfinanszírozza, ezért ha van megállapodás, akkor az eddigi költéseket utána már leszámlázhatjuk Brüsszelnek.

(Borítókép: Navracsics Tibor sajtótájékoztatója 2022. szeptember 18-án. Fotó: Szabó Réka / Index)

Rovatok