Nagyon széles a skála, ha az eszkalációs lehetőségeket vizsgáljuk, azonban Putyin és az orosz védelmi minisztérium nyilatkozatai afelé mutatnak, hogy Oroszország beérheti kevesebbel is, mint amit februárban eltervezett.
A Kijev és Csernyigov körüli korai kudarcokat az oroszok déli és keleti előrenyomulása ellensúlyozta. Ezek taktikai visszavonulásként és így orosz választásként igazolhatók, függetlenül attól, hogy valóban azok voltak-e. Ezzel szemben az orosz katonák szeptember 10-i visszavonulása Harkov oblasztyban egyértelműen azt mutatja, hogy az ukrán haderő kényszeríti az oroszokat a visszavonulásra, mostanra már egészen a február 24-e előtti határvonalig.
Putyin terve két pilléren nyugszik – írja a Foreign Affairs nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó szaklap. Az egyik a háború hosszú távú fenntartása egy békeidőben működő orosz hadsereggel, miután azt feltételezte, hogy Ukrajna hadserege gyengébb, és hogy egy elhúzódó háború Oroszországnak kedvez. A másik az, hogy az orosz társadalom továbbra is elszigetelve marad a háborútól, feltételezve, hogy Putyin képes fenntartani a hazai támogatás magas szintjét mindaddig, amíg az orosz lakosság nincs közvetlenül kitéve a háború hatásainak.
Ukrajna Harkov környéki harctéri sikerei azonban drámaian felborították ezeket a számításokat. Putyin most nehéz döntések előtt áll. Fönntarthatja az orosz hadsereg korlátozott részvétel a háborúban, vagy elrendelheti az általános mozgósítást.
Mindkét lehetőség komoly veszélyt jelent a Putyin-rezsim legitimitására nézve.
Ha azonban az előbbit választja, Putyin akár a közvetlen vereséget is kockáztathatná.
Természetesen Putyin ezen lehetőségek közül lehet, hogy egyiket sem fogja választani. Megpróbálhatja megváltoztatni a háborút azáltal, hogy megtalálja a középutat a teljes mozgósítás és a status quo folytatása között. Ilyen helyzet állt elő 2014-ben a Krím annektálása után a Donbaszban vagy 2015-ben Szíriában, hiszen a politikai stabilitást azóta sem tudta előmozdítani Putyin Bassár el-Aszadnak nyújtott katonai segítsége.
Szakértőket kérdeztünk arról, hogy milyen orosz válaszlépéseket tartanak valószínűnek azok után, hogy az ukrán ellentámadás látványos sikereket tudott elérni.
Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő, a Neokohn főmunkatársa szerint először mindenképpen azt kell megvizsgálnunk, hogy milyen politikai céljaik voltak az oroszoknak, és azt hogyan akarták megvalósítani. Oroszország a szakértő szerint három dolgot akar elkerülni:
„Orosz vezetés alatt nem egy embert, hanem egy teljes elitet értünk. Ukrajna NATO-csatlakozása pedig Oroszország területi integritását, valamint az uralkodó rezsimet is veszélyezteti” – fogalmazott Robert C. Castel.
Jójárt Krisztián, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa az ukrán ellentámadás következményeiből, valamint az orosz védelmi minisztérium kommunikációjából indult ki.
A szakértő szerint azzal, hogy az ukránok sikeresen fölszabadították Harkovot, és az Oszkol folyóig jutottak, vélhetően stabilizálni tudják helyzetüket, így az északkeleti részeken a jelenlegi orosz haderőnek szinte lehetetlen lenne újabb offenzívába kezdeni. Hozzátette, az ukrán haderő jelenleg Liman bekerítésén dolgozik, más hírek szerint már el is foglalta azt, és közvetlenül az orosz pozíciókat fenyegeti Liszicsanszk közelében.
Jójárt Krisztián szerint az orosz védelmi minisztérium nem hazudik akkor, amikor újabb átcsoportosításokról beszél, azonban kétséges, hogy ezzel mennyire tudják megoldani a problémát, amit a hatalmas ember- és eszközveszteségek jelentenek.
Robert C. Castel lapunknak elmondta: szerinte most következhet az orosz háborús terv harmadik fokozata. A szakértő szerint az eredeti elképzelés az volt, hogy gyorsan kiiktatják az ukrán vezetést, és néhány nap alatt bábkormányt alakítanak Kijevben. Ez volt az első fokozat, ami nem járt sikerrel.
Ezután következett a második szakasz, amelyet Robert C. Castel húsdarálónak nevez.
Ezzel arra utalt, hogy az orosz hadsereg célja korlátozott erők mozgósításával az ellenség fokozatos felőrlése volt, nem is annyira a területszerzés. Az ukrán ellentámadás azonban kérdőjeleket vet föl ezzel a tervezettel kapcsolatban is.
Jójárt Krisztián ezen a ponton veti föl az eszkaláció lehetőségét, ami a tömeges mozgósítást vagy akár a nukleáris fegyverek bevetését is jelentené. Egy hangos orosz nacionalista kisebbség már korábban is ezeket a lépéseket követelte, Putyinnak azonban jó oka volt arra, hogy ezeket eddig elkerülje. Robert C. Castel szerint
a legfőbb kérdés az, hogy megoldhatók-e az orosz hadsereg problémái belátható időn belül.
Amennyiben nem, akkor a lehetséges következmények Oroszország kapitulálásától a totális eszkalációig terjednek.
Az oroszoknak a hadseregen kívül ott van az energiafegyverük, ráadásul ha befagyasztják a konfliktust, akkor Ukrajnát biztosan nem veszik föl a NATO-ba
– tette hozzá a biztonságpolitikai szakértő, aki emlékeztetett, hogy a szövetségi rendszer nem vesz föl olyan országokat, amelyek háborúban állnak, hiszen azzal a teljes NATO-t tennék ki közvetlen konfliktus veszélyének.
Az energiafegyver mellett nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az oroszok elkezdték támadni a kritikus ukrán infrastruktúrákat.
Ez Jójárt Krisztián szerint
egyértelműen nagyobb nyomást helyez a lakosságra, de még nem döntő eszkalációs lépés.
Robert C. Castel azonban úgy látja, hogy pont az energiafegyver és a kritikus infrastruktúrákra mért csapások jelenthetik az orosz háborús stratégia harmadik lépését, amikor már a lakosságot kezdik el terrorizálni. Ez azonban szerinte sem garancia még arra, hogy önmagában eltántorítja Ukrajnát a háború folytatásától.
A biztonságpolitikai szakértő úgy látja, ez akár taktikai atomcsapásban és terrorbombázásokban is testet ölthet. Erre Szíriában is láthattunk példát, ahol az orosz hadsereg hasonló módszerekkel támadta a polgári lakosságot, és tett élhetetlenné egyes városokat.
Történelmi példák is alátámasztják, hogy a vereség sokszor nem a hadsereg, hanem a hátország összeomlásán múlik
– tette hozzá. Erre példa 1917 és 1918, amikor két hatalmas birodalom omlott össze amiatt, mert a társadalom, a hátország nem bírta tovább elviselni a háború terheit. Németország 1918-ban például úgy kapitulált, hogy katonái még francia területen állomásoztak.
Jójárt Krisztián azonban nem látja ilyen drasztikusan a helyzetet. Szerinte az orosz politika a katonai helyzet változásaihoz igazítja a céljait, Putyin beszéde a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) szamarkandi ülésén pedig szintén arra utal, hogy az orosz vezetés már következetesen csak a Donbasz „fölszabadításáról” beszél.
A szakértő továbbra is kevés esélyt lát arra, hogy tömeges mozgósítás vagy taktikai atomcsapás következzen, azonban elmondta: az oroszok minden lehetséges módon próbálják bővíteni erőforrásaikat önkéntesek bevonásával és a Wagner-csoportba való toborzással.
Putyin megpróbálja áthárítani a felelősséget a katonai vezetésre, az pedig, hogy következetesen csak a Donbasz elfoglalásáról beszél stratégiai célként, tulajdonképpen kármentésként is felfogható
– fogalmazott Jójárt Krisztián, aki szerint a jelenlegi helyzet akár az érdemi tárgyalások megkezdéséhez is vezethet a háborúzó felek között.
(Borítókép: Vlagyimir Putyin 2022. szeptember 20-án. Fotó: Pavel Bednyakov / Sputnik / AFP)