Index Vakbarát Hírportál

Már húsz városban törtek ki tüntetések Mahsza Amini halála miatt Iránban

2022. szeptember 22., csütörtök 14:18

Napok óta tartanak a tüntetések. Legalább húsz iráni nagyvárosban, köztük a fővárosban, Teheránban is felszólaltak a nők jogaiért.

Legkevesebb kilencen vesztették életüket abban a tüntetéssorozatban, amely a 22 éves kurd nő, Mahsza Amini halálával kezdődött öt nappal ezelőtt. 

Azt hiszem, Mahsza megölése volt az utolsó csepp a pohárban. Még akár nagy változások is kezdődhetnek. De ami aggaszt, az az, hogy a hatóságok hogyan reagálnak. Láttuk, hogyan segítették a hatóságok Szíriában Bassár el-Aszadot. Több ezer embert öltek meg

– közölte az Iráni Emberi Jogok (Iran Human Rights, IHR) szervezetének igazgatója, Mahmúd Amiri Mogaddam. Miközben az iráni elnök épp beszédet tartott az ENSZ közgyűlésén, azzal egy időben egy csoport az iráni politika ellen tüntetett New Yorkban. 

Tudják, Mahsza Aminit a semmiért végezték ki. Amiért Hámeini Raiszit hatalomra juttatta, csak annyi, hogy még nagyobb nyomást gyakoroljon az irániakra. És Iránban most mindenhol felkelés van

– nyilatkozta egy tüntető. Az Egyesült Királyság külügyminisztere, James Cleverly New Yorkban, az ENSZ-közgyűlésen úgy kommentálta a helyzetet: az iráni vezetésnek észre kell vennie az emberek elégedetlenségét. Emmanuel Macron francia köztársasági elnök pedig azt kérte Ebrahim Raiszi iráni elnöktől, hogy tisztelje a nők jogait.

Rovatok