Az amerikai elnök az AIDS, tuberkulózis és malária elleni küzdelem érdekében létrehozott alapítvány (The Global Fund) egyik rendezvényén mondott beszédet, utána azonban teljesen összezavarodott.
A Fehér Ház által közzétett sajtóközlemény szerint Joe Biden köszönetet mondott Bill Gatesnek (a szervezet társalapítójának), és további támogatást ígért nekik. A helyszíni felvételek szerint azonban a beszéd után az elnök nem igazán tudta, mi történik.
Az egyik felvételen az látható, hogy a taps közben Biden elindul, hogy távozzon a színpadról, de aztán megáll a pódium szélén furcsa, merev testtartásban. Eközben megköszönik neki a beszédet, mire az elnök elfordul, az öltönyét igazgatja, majd visszafordul a közönség felé, de láthatóan nem igazán tudja, mit kezdjen magával.
Joe Biden és Bill Gates beszédét egyébként az elnöki Twitter-oldalon is megosztották. Nem ez az első eset, hogy az elnök összezavarodott, legutóbb másfél héttel ezelőtt is volt egy ehhez nagyon hasonló incidens, amikor a színpadon eltévedt.
(Borítókép: Joe Biden beszédet mond 2022. szeptember 21-én. Fotó: Ludovic MARIN / AFP)