Index Vakbarát Hírportál

Ígéretes rákölő vírust fedeztek fel

2022. szeptember 23., péntek 09:51

Brit tudósok felfedeztek egy újfajta módszert, mely hatékony lehet a rák elleni küzdelemben. Hatására az egyik beteg daganata eltűnt, másoké pedig zsugorodott.

A tudósok a herpes simplex nevű vírust legyengítették, illetve módosították, ezáltal hatékonnyá vált a daganatok elpusztításában. Ugyan még szükség van további vizsgálatokra, a szakértők szerint az előrehaladott rákos betegek számára mentőövet jelenthet.

A herpeszvírust injekcióval adják be a betegeknek és közvetlenül a daganatba fecskendezik. A vírus kétféleképpen támadja a rákot: behatol a rákos sejtekbe és szétrepeszti azokat, valamint aktiválja az immunrendszert – számolt be a BBC.

Egy 39 éves brit lakos egyike azoknak a betegeknek, akik részt vettek egy londoni rákkutató intézet által végzett, jelenleg is zajló, első fázisú vizsgálaton. Nála 2017-ben diagnosztizáltak nyálmirigyrákot. Az akkori kezelések ellenére a rákja tovább nőtt és azt mondták neki, hogy élete végéig küzdenie kell ellene.

Nem sokkal később a férfinak lehetősége nyílt részt venni az újfajta vírusterápián, és öt héten keresztül kapta a herpeszvírus speciálisan módosított változatát. Most úgy tűnik, legyőzte a betegséget és a rák már két éve nem tért vissza.

Mint írják, a kísérlet keretében már mintegy 40 beteg próbálta ki a kezelést és többeknél zsugorodott a daganat.

Rovatok