Index Vakbarát Hírportál

Kitörhet egy óriási vulkán – figyelmeztetnek a szakértők

2022. szeptember 23., péntek 17:03

Új-Zélandon figyelmeztetést adtak ki amiatt, hogy megnőtt a Taupo nevű vulkán kitörésének az esélye. A tűzhányó korábbi erupciója a legnagyobb vulkánkitörés volt az utóbbi ötezer évben.

A Taupo tűzhányó legutóbb 1800 évvel ezelőtt tört ki, akkor körülbelül 100 köbkilométernyi vulkanikus anyagot szórt ki az atmoszférába, és nagy pusztítást végzett Új-Zéland Északi-szigetén (amelyen akkor még nem települtek meg az emberek). Ez egyben a legnagyobb ismert vulkánkitörés is volt az utóbbi 5000 évben.

A hatóságok most mintegy 700 darab, kis erejű földrengést észleltek a vulkán közelében lévő Taupói-tó alatt. 

Emiatt rendelték el a készültségi szint növelését, amelyet a hat fokozatú skálán most még csak az 1-es szintre állítottak át. A Sky News szerint ugyanakkor a GeoNet nevű geológiai ügynökség megjegyezte, hogy a vulkánok aktivitása sok esetben nagyon gyorsan tud változni, és emiatt lényegében bármilyen készültségi szint mellett sor kerülhet egy-egy kitörésre (persze nem mindegy, hogy mekkorára).

A GeoNet szerint a mostani az első alkalom, amikor növelniük kellett a készültséget a Taupói-tónál. Hozzátették azt is, hogy

most még csak nagyon kis esélyt látnak a kitörésre.

Ugyanakkor – előrejelzésük szerint –  a vulkán közelében folytatódhatnak a földrengések a következő hetekben és hónapokban is, amelyek tovább növelhetik a tűzhányó aktivitását.

Az utóbbi idők egyik legnagyobb vulkánkitörése idén januárban történt a Polinéz szigetvilágban található Tongán. Az eset után az ELTE vulkanológusa írt portálunkon részletes cikket arról, hogy mekkora veszélyt jelentenek a mai technológia mellett a vulkánok.

(Borítókép:  Mike Hutchings / Reuters)

Rovatok