Index Vakbarát Hírportál

Német szélsőjobboldaliak utaztak a Donyec-medencébe

2022. szeptember 24., szombat 05:55

Az éles bírálatok után az Alternatíva Németországért három képviselője megszakította Oroszországba és Ukrajna megszállt területeire tervezett látogatását. Hogy pontosan meddig jutottak, az nem derült ki.

Beharangozott útjukat saját pártjukon belül is kifogásolták. Az AfD szövetségi végrehajtó bizottsága belső vizsgálatot indított, ami a többi között az utazás finanszírozásának hátterét hivatott kideríteni.

A körút egyik részvevője, Christian Blex nem járt a Donyec-medencében, és befejezi utazását – idézte a Spiegel az AfD észak-rajna-vesztfáliai tartományi frakciójának szóvivőjét.

Ugyanakkor a párt berlini szóvivője szerint Blex e-mailben tájékoztatta a szövetségi elnökséget, hogy mindhárom képviselő úgy döntött: „nem utazik tovább a Donbászba”. Útitársa két szász-anhalti képviselő, Hans-Thomas Tillschneider és Daniel Wald volt.

A három AfD-s országgyűlési képviselő útja már a hét eleje óta értetlenséget váltott ki. Más pártok azzal vádolták az AfD-t, hogy az orosz elnök oldalára állt.

Az AfD-n belül sem nézték jó szemmel a tervet. Mindenekelőtt az Ukrajna oroszok által megszállt területeire tervezett látogatást bírálták.

Nem voltunk beavatva az utazásba – közölte az AfD pártvezetése, amely elhatárolódott a látogatástól.

Nem támogatjuk – mondta Tino Chrupalla társelnök, egyben frakcióvezető. Alice Weidel társelnök szerint a „magánútról” nem egyeztettek sem a frakcióval, sem a párttal.

Az utazás nem az AfD álláspontját képviseli

– közölte Weidel, aki bejelentette a belső vizsgálat elindítását is.

Kinek a pártján állnak?

A szász-anhalti frakciótörvénynek megfelelően utazási költségtérítésként fizette ki Tillschneider és Wald repülőjegyeit a tartományi képviselőcsoport – ismerte el a lapértesüléseket Oliver Kirchner, helyi frakcióvezető.

Blex parlamenti frakcióját azonban előzetesen nem tájékoztatták az utazásról. A képviselőcsoport egyhangúlag helytelenítette az utazást, és a finanszírozás nyilvánosságra hozatalát követelte.

A tények birtokában döntünk a fegyelmi következményekről

– tudatták állásfoglalásukban.

„Az utazáson saját és torzítatlan képet kapunk a donbászi helyzetről” – érvelt indulása előtt Blex, majd Tillschneiderrel és Walddal együtt valahová az Orosz Föderációba távozott. Azzal vádolta a „német kormánypárti médiát”, hogy „rendkívül egyoldalúan és foghíjasan” tudósít a Donyec-medencében élők humanitárius helyzetéről.

Az AfD látogatása támogatja Oroszország „megsemmisítő háborúját” – így reagált a volt németországi ukrán nagykövet. Andrij Melnik intézkedésre szólította fel Németország szövetségi hírszerzését.

Az utazás egyik részvevője, Tillschneider válaszában álhírterjesztő, műkedvelő ügyvédnek nevezte az exnagykövetet, és megerősítette, hogy a küldöttség „saját képet” akart alkotni a helyzetről.

A német törvényhozás többi pártjának politikusai élesen támadták az AfD-t.

A történtek azt igazolják, hogy az Alternatíva Németországért „Putyin oldalán áll” – szögezte le az SPD parlamenti frakciójának parlamenti igazgatója.

„Az ilyen utazásokat Putyin propagandagépezete kihasználja, és hatalmas károkat okoz Németország érdekeinek. Az AfD végső célja Németország hírnevének csorbítása. Így volt, így van és így is marad” – hangoztatta Katja Mast.

Hasonlóan vélekedett a Bundestag alelnöke. Katrin Göring-Eckardt, a Zöldek képviselője szerint az utazás „bizonyíték”, kinek a pártját fogja a német szélsőjobb.

„Amikor az AfD parlamenti képviselői az oroszok által megszállt Kelet-Ukrajnába utaznak, hogy tanúi legyenek az Oroszország annexiójáról szóló illegális népszavazásnak, az nem magánút, hanem az AfD–Putyin-paktum legújabb esete. A szövetség évek óta mindkét fél számára gyümölcsöző” – állapította meg Konstantin Kuhle, a liberálisok frakcióvezető-helyettese.

(Borítókép: Alice Weidel és Tino Chrupalla. Fotó: Kay Nietfeld / picture alliance / Getty Images)

 

Rovatok