Index Vakbarát Hírportál

Észak-Korea két rakétával reagált Kamala Harris látogatására

2022. szeptember 29., csütörtök 20:40

Ballisztikus rakétákat lőtt ki Észak-Korea csütörtökön, röviddel azután, hogy Kamala Harris amerikai alelnök befejezte látogatását a térségben.

Öt nap alatt ez volt a harmadik észak-koreai rakétaindítás. A két rakétát Phenjantól északra fekvő területről lőtték ki Dél-Korea irányába, amelyek 300 kilométert repültek 50 kilométeres maximális magasságot elérve – közölte Hamada Jaszukazu japán nemzetvédelmi miniszter, aki szerint feltehetően rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákról van szó – írja a Reuters.

Harris csütörtökön ellátogatott a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetbe is, és úgy ítélte meg, ez a zóna világos képet nyújt arról, milyen „drámaian különböző utat” választott a két fél.

Harris keményen bírálta a kommunista államot

Az amerikai alelnök bírálta Észak-Koreát brutális diktatúrája, törvénytelen fegyverkezési programja és az emberi jogok sorozatos megsértése miatt. Harris szerint ezekkel Phenjan veszélyezteti a térségben a békét és a stabilitást. Észak-Koreából szerdán is elindítottak két kis hatótávolságú ballisztikus rakétát, miközben Harris Japánban tartózkodott, egyet pedig még vasárnap, mielőtt az amerikai alelnök elindult a térségbe.

Rovatok