Index Vakbarát Hírportál

Megbuktatták Burkina Faso elnökét, a katonák átvették a hatalmat

2022. október 1., szombat 11:57

Katonák megbuktatták Burkina Faso elnökét, és átvették a hatalmat a nyugat-afrikai országban – jelentette be az új junta egyik szóvivője helyi idő szerint péntek este az állami televízió adásában.

A hatalmat megragadó katonák péntek este elfoglalták az állami televízió épületét is, élő adásban pedig közölték, hogy az ország eddigi elnöke, Paul-Henri Sandaogo Damiba alezredest megbuktatták, és átvették tőle a hatalmat.

A bejelentés szerint a puccsot vezető Ibrahim Traore parancsnok lett az ország új katonai vezetője, aki felfüggesztette az alkotmányt és az eddigi, átmeneti vezetésről szóló alapokmányt. A parancsnok emellett feloszlatta a kormányt és a parlamentet, valamint este kilenc órától hajnali ötig kijárási tilalmat rendelt el – értesült a Magyar Távirati Iroda.

Péntek reggel kezdődött minden

A Burkina Fasó-i főváros utcáiról már péntek reggel fegyverropogás hallatszott, nem sokkal később pedig az elnökség közleményt adott ki, melyben a nyugalom megőrzésére szólították fel a lakosságot. Helyszíni beszámolók szerint leállt a televíziós adás, és a város több kulcsfontosságú pontján – így az elnöki palota előtt is – katonák tűntek fel. A nyilvános elnöki dokumentumban közölték, hogy „a nyugalom és higgadtság visszaállítására irányuló egyeztetések már folynak”.

Ibrahim Traore elrendelte továbbá az ország határainak lezárását, valamint a politikai pártok és civil szervezetek tevékenységének felfüggesztését. Mint elmondták, a parancsnok később összehívja az ország vezetését, hogy új átmeneti alkotmányos chartát hozzanak létre, és megválasszák Burkina Faso új elnökét, legyen az civil vagy katona.

Nem az első puccskísérlet

Paul-Henri Sandaogo Damiba alezredes – aki csak pár napja tért haza New Yorkból, ahol az ENSZ-közgyűlésén képviselte országát , a Hazafias Mozgalom a Védelemért és a Helyreállításért (MPSR) vezetője maga is puccsal került az ország élére. A januári hatalomátvételkor a 2015 óta hivatalban lévő Roch Marc Christian Kaboré elnököt buktatták meg. Mint Damiba akkor fogalmazott, az év eleji hatalomátvételkor a nemzet túlélése forgott kockán, még ha a nemzetközi közösség számára talán kifogásolhatónak is tűntek az események.

A lakosok közül sokan támogatták a Damiba vezette juntát, és valódi változásokra számítottak, miután az előző kormány a közvélemény szerint nem tett eleget a szélsőséges iszlamista csoportok jelentette fenyegetés és vérontás ellen. Az ilyen jellegű támadások ugyanis nem szokatlanok a térségben: csak Burkina Fasóban ezrek vesztették életüket, és mintegy kétmillió ember kellett elhagyja otthonát az efféle agresszió miatt.

Rovatok