Index Vakbarát Hírportál

Phenjan ismét ballisztikus rakétákat lőtt ki

2022. október 1., szombat 08:02

Észak-Korea szombat reggel újabb rakétakísérletet hajtott végre, a japán védelmi minisztérium és parti őrség jelentései szerint a ballisztikus rakéta a Japán-(Keleti)-tengerbe csapódott.

A két rakéta 50 kilométeres magasságban szállt, az egyik 350, a másik 400 kilométeres távolságot tett meg. A Japán NHK állami televízió tudósítása szerint a rakéták a szigetország kizárólagos gazdasági övezetén kívül zuhantak a tengerbe.

Az amerikai katonaság nyilatkozatban közölte, hogy észlelték a kilőtt rakétákat, azok ugyanakkor „nem jelentenek közvetlen veszélyt amerikai személyzetre, területre vagy az Egyesült Államok szövetségeseire”.

Az Egyesült Államok elköteleződése a Koreai Köztársaság és Japán védelme iránt továbbra is megingathatatlan

– írták a közleményben.

A Koreai-félsziget keleti partjánál pénteken kezdődött el Dél-Korea, az Egyesült Államok és Japán közös tengeri hadgyakorlata.

A héten ez immáron Phenjan harmadik rakétatesztelése: Észak-Korea szerdán és csütörtökön is ballisztikus rakétát lőtt ki – utóbbit azután, hogy Kamala Harris amerikai alelnök szerdán befejezte térségbeli látogatását. Harris élesen bírálta Phenjan diktatúráját, törvénytelen fegyverkezési programját, és hangoztatta, hogy ezekkel Phenjan veszélyezteti a térségben a békét és a stabilitást – írja az MTI.

Rovatok