Index Vakbarát Hírportál

Kiszállították az autóból az atomerőmű bekötött szemű fejesét, nem tudni, hol van

2022. október 1., szombat 12:27

Őrizetbe vették az ukrajnai zaporizzsjai atomerőmű vezérigazgatóját az oroszok − közölte szombaton az Enerhoatom nevű, az erőműért felelős állami vállalat.

Ihor Muraszovot pénteken délután, helyi idő szerint 4 óra körül vették őrizetbe, amikor Európa legnagyobb atomerőművéből Enerhodar városába tartott − közölte Petro Kotin, a vállalat vezetője.

Kiszállították az autóból, és bekötött szemmel ismeretlen helyre vitték

− írta Kotin a Telegramon.

A zaporizzsjai erőmű azért van az érdeklődés középpontjában, mert Moszkva és Kijev egymást vádolja azzal, hogy a másik fél a létesítményt lövi, amivel nukleáris katasztrófát kockáztat.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arra szólított fel, hogy demilitarizálják az erőmű körüli területet − írta meg a Reuters hírügynökség. 

Muraszov „fő és kizárólagos felelősséget visel az erőmű nukleáris és sugárbiztonságáért”, és őrizetbe vétele

veszélyezteti Ukrajna és Európa legnagyobb atomerőművének biztonságos működését

− mondta Kotin.

A vezető felszólította az orosz erőket, hogy

azonnal hagyják abba az atomerőmű vezetőségével és személyzetével szembeni terrorcselekményeket,

és engedjék szabadon Muraszovot.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) közölte, hogy információkat kért az esetről Oroszországtól − írta meg a Sky News

A NAÜ, az ENSZ atomenergia-felügyeleti szervének szóvivője elmondta:

Kapcsolatba léptünk az orosz hatóságokkal, és felvilágosítást kértünk tőlük.

Az ukránok szerint Oroszország át akarja venni az erőművet

Petro Kotin szerint Oroszország megpróbálja átadni a megszállásuk alatt lévő atomerőművet az orosz Roszatam energetikai cégnek − írta meg a The Guardian

A vezető a BBC Newsnak szombaton azt mondta, hogy megpróbálják rávenni a személyzetüket, hogy írjanak alá munkaszerződést a Roszatommal. Úgy gondolják, hogy Muraszovot arra akarják kényszeríteni, hogy elfogadja ezt a lépést. 

Az erőműben jelenleg 7000 ember dolgozik.

Mint azt megírtuk, a zaporizzsjai atomerőmű a februárban kezdődött orosz–ukrán háború elején az orosz erők ellenőrzése alá került, de ukrán személyzet üzemelteti. Az erőművet és a környező területeket augusztus óta szinte minden egyes nap éri támadás, az ukrán és orosz fél egymást vádolja a folyamatos tüzérségi tűzzel.

Az ENSZ atomenergia-felügyeletének vezetője szerint az erőműben egyre bizonytalanabbak a körülmények, és azonnali hatállyal biztonsági zónát kellene kialakítani körülötte, hogy megelőzzék a nukleáris katasztrófát.

(Borítókép: Egy orosz katona áll őrséget a zaporizzsjai atomerőmű közelében 2022. augusztus 4-én. Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters)

Rovatok