Index Vakbarát Hírportál

Londonban vesztegelnek a Ryanair magyar utasai

2022. október 2., vasárnap 16:37

Az Index egyik olvasója számolt be arról, hogy a Ryanair FR8371 London–Budapest (helyi idő szerint 18.30-kor induló) járatát 5 óra várakozás után – amely alatt információt sem közöltek, és ellátást sem biztosítottak – törölték.

A következő 5 órában a Ryanair honlapja és ügyfélszolgálata elérhetetlen volt, a helyszíni személyzet egy papírlapot adott át az ott rekedt utasoknak, és csak hétfői indulásra tudta átfoglalni a jegyet.

A cég közölte, hogy négy-öt járatot töröltek, és szállást nem tudnak biztosítani.

Szombat este helyett a hétfői megérkezésben reménykednek

„A kérdésre, hogy miért törölték a járatot, az volt a válaszuk, hogy nem áll rendelkezésre repülőszemélyzet. Sem egyéb információ, sem cselekvés nem történt, tehát vasárnap hajnali 4 órától hétfőig sem a szállás, sem az ellátás nem volt biztosított” – írja a levélíró.

Több száz utas kereste arra a megoldást, hogy ne kelljen több napot a reptéren vesztegelnie. Egyelőre saját költségen étkezve és elszállásolva várják a fejleményeket, azt remélve, hogy a szombat este 21.50-es hazaérkezés helyett valamikor hétfőn hazaérjenek. Válaszlevelében a Ryanair vállalta, hogy tíz napon belül megválaszolja az utasok panaszát vagy egyéb kérdéseit.

Rovatok