Index Vakbarát Hírportál

Német parlamenti képviselők landoltak Tajvanon

2022. október 2., vasárnap 11:07

Vasárnap német parlamenti képviselők érkeztek Tajvanra. Ez a második európai delegáció azóta, hogy a nyáron ismét elmérgesedett a konfliktus a szigetország és Kína közt.

Az MTI a tajvani külügyminisztérium közleménye alapján azt írta, hogy ez az első küldöttség az európai országból, amely a koronavírus-világjárvány 2019-es kezdete óta felkereste a szigetet. A küldöttséget Klaus-Peter Willsch vezeti, és csütörtökig maradnak a szigeten. 

A képviselőket Alexander Tah-raj Jui tajvani külügyminiszter-helyettes köszöntötte a reptéren. A hivatalos programjuk szerint találkoznak Caj Ing-ven elnökkel, Laj Csing-te alelnökkel, Ju Szi-kun házelnökkel, Joseph Vu külügyminiszterrel, tajvani törvényhozókkal, valamint biztonsággal foglalkozó intézmények képviselőivel. Ezenkívül a többpárti delegáció egy tudományos parkot is felkeres Tajvan déli részén, hogy előmozdítsa a kétoldalú kereskedelmet, és garantálja az ellátási láncok biztonságát.

A látogatás célja, hogy Németország átfogó támogatásáról biztosítsa Tajvant – írta a tajpeji külügyminisztérium.

Ez a második európai delegáció, amely Nancy Pelosi amerikai házelnök augusztusi látogatása óta felkereste a szigetet, miután francia képviselők szeptember elején Tajvanra utaztak. Pelosi látogatását nagyszabású kínai hadgyakorlatok követték, amelyeket követően Joe Biden amerikai elnök ígéretet tett rá, hogy az Egyesült Államok szükség esetén megvédi Tajvant.

Kína azonban saját területeként tekint Tajvanra, annak ellenére, hogy a szigetnek 1949 óta független kormánya van. Peking korábban leszögezte: ha kell, erővel gondoskodik az újraegyesítésről.

Rovatok