Index Vakbarát Hírportál

A jóindulatú vírus, amely elpusztítja a rosszindulatú daganatot

2022. október 3., hétfő 08:42

Ígéretes az új rákterápia, amely egy közönséges vírus bevetésével pusztítja el a káros sejteket – állítják brit tudósok a humán kísérletek korai szakasza után.

Az egyik páciensnél a rák teljesen eltűnt, míg másoknál a daganat zsugorodott. A herpeszvírust, a herpes simplex legyengített formáját módosították úgy, hogy elpusztítsa a daganatos sejteket. Az első, biztató eredményeket kiterjedtebb és hosszabb vizsgálatoknak kell igazolniuk, az orvosok szerint azonban az injekció formájában beadott „gyógyszer” sok, előrehaladott állapotban szenvedő daganatos beteg számára jelenthet megváltást.

Egy 39 éves nyugat-londoni építőmunkás volt egyike azoknak a betegeknek, akik részt vettek a rákkutató intézet klinikai vizsgálatának első szakaszában. Krzysztof Wojkowskinál 2017-ben diagnosztizáltak nyálmirigyrákot, a száj közelében. Az azonnali műtéti beavatkozás és egyéb kezelések ellenére a daganat tovább nőtt.

Azt mondták, nincs több lehetőségem. Életem végéig kezelésben részesülök. Lesújtó volt, ugyanakkor hihetetlenül jó, amikor kiderült, részt vehetek egy vizsgálatban

idézte a BBC.

A rövid vírusterápia eltüntette a daganatot. A herpeszvírus módosított változatával kezelték. Ugyanez a vírus okozza egyébként az ajakherpeszt.

„Öt héten át kéthetente kaptam injekciókat, amelyek teljesen elpusztították a daganatos sejteket. Már két éve gyógyult és rákmentes vagyok” – mondta Wojkowski.

Ritkán látni ilyen jó reagálást

A közvetlenül a daganatba fecskendezett injekciók kétféleképpen támadják a rákot: egyrészt behatolnak a rákos sejtekbe és szétrobbantják azokat, másrészt aktiválják az immunrendszert. A humán kísérletbe negyven beteget vontak be. Néhányat a herpeszvírusból előállított RP2 elnevezésű injekcióval kezeltek, másoknál a gyógymódot kiegészítették a nivolumab rákgyógyszerrel.

A kilenc, csak RP2-vel kezelt beteg közül háromnak, köztük Wojkowskinak is, csökkent a daganata; a harminc, kombinált kezelésben részesült személy közül hét állapota szintén javult; a mellékhatások, például a fáradtság, általában enyhék voltak – erről számolt be a kutatócsoport egy párizsi egészségügyi konferencián.

A kezelésre adott válaszok „rendkívül lenyűgözőek” voltak számos előrehaladott rákos megbetegedésnél, beleértve a nyelőcsőrákot és a szemrák egy ritka típusát – értékelte a vizsgálatot a kutatást vezető professzor.

„Ritkán látni ilyen jó válaszadási arányokat a korai stádiumban lévő klinikai vizsgálatokban, mivel ezek elsődleges célja a kezelés biztonságosságának tesztelése. Nagyon előrehaladott rákos betegek bevonásával zajlanak, akiknél a jelenlegi kezelések már hatástalanok” – mondta Kevin Harrington.

A professzor – szavai szerint – kíváncsian várja, hogy a kutatási eredmények ilyen biztatóak maradnak-e több beteg bevonása után is.

Vírus a daganatos sejt ellen

Nem ez az első eset, hogy a tudósok vírust használnak a rák elleni küzdelemben. Néhány éve hagyták jóvá a T-Vecet, a vírusalapú terápiát az előrehaladott bőrrák kezelésére. Harrington professzor az RP2-t a T-Vec továbbfejlesztett változatának nevezi.

A víruson olyan módosításokat eszközöltek, hogy amikor a rákos sejtekbe jut, gyakorlatilag végrehajtja halálos ítéletüket.

A biztató eredmények megváltoztathatják a rákkezelés menetét – állítja a Cancer Research UK munkatársa.

„A tudósok már száz éve felfedezték, hogy a vírusok segíthetnek a rák kezelésében, de eddig kihívást jelentett a vírusok biztonságos és hatékony hasznosítása” – emlékeztetett dr. Marianne Baker, aki szerint az új vírusterápia ígéretesnek bizonyult egy kisléptékű korai kísérletben.

További vizsgálatokkal kell bizonyítani eredményességét.

(Borítókép: Dwayne Senior/Bloomberg/Getty Images)

Rovatok