Index Vakbarát Hírportál

Szavazók millióinak lelkéért zajlik a küzdelem

2022. október 7., péntek 10:40

A brazíliai elnökválasztás első fordulóját a vártnál szűkebb előnnyel Luiz Inácio Lula da Silva nyerte. A második fordulóban döntő lehet az érvénytelenül szavazó milliók, valamint a harmadik és negyedik helyezett táborának mozgása.

A baloldali Luiz Inácio Lula da Silva – aki 2003–2010 között vezette már Brazíliát – nyerte váratlanul szoros eredménnyel az elnökválasztás vasárnap rendezett első fordulóját, ellenfele a jobboldali Jair Bolsonaro hivatalban lévő elnök lesz az október 30-án esedékes második fordulóban – számoltunk be a brazíliai elnökválasztás első fordulójának eredményéről hétfőn.

Nagy Sándor Gyulát, a Budapesti Corvinus Egyetem Világgazdasági Tanszékének oktatóját meglepte Jair Bolsonaro 43 százalékos eredménye, a közvélemény-kutatások jellemzően 30-35 százalék közé várták az elnök támogatottságát, kevesen mérték 35 százalék fölé.

Elképzelhető, hogy a szavazók egy része – ahogy például Donald Trumpnál is láthattuk – nem vallja be a kutatásokban, hogy Bolsonarót támogatja. Ennek több oka lehet: nem bíznak a közvélemény-kutatókban, szándékosan hazudnak, esetleg nem merik bevallani, hogy kire voksolnak

– részletezte Nagy Sándor Gyula.

Nem a programokról szólt

A Latin-Amerika-kutató lapunk kérdésére kifejtette, hogy a kampányt nem a jelöltek programjai dominálták, inkább a személyiségekről, és arról szólt a vetélkedés, hogy „ki tud a másik arcába nagyobb sármennyiséget dobni”.

Jair Bolsonaro elsősorban a korrupciós ügyeivel támadta Lula da Silvát, aki korábban a börtönt is megjárta. Lula azokat a kérdéseket emelte kampánytémává, amelyekről a nemzetközi sajtó is beszámol Bolsonaróval kapcsolatban, ezek többek között a nők és a kisebbségek jogai, a környezetvédelmi kérdések, valamint a fegyverviselés könnyítése.

Ehhez jött egy ideológiai máz, Bolsonarót szuverenista szélsőjobboldaliként, Lulát szélsőbalos neomarxistaként ábrázolták. Mindkettő politikus Antikrisztusként festette le a másikat

– tette hozzá Nagy Sándor Gyula.

5,5 millió érvénytelen szavazat

„Nem behozhatatlan Bolsonaro hátránya, de nagyobb esélye van Lulának a győzelemre” – összegezte az esélyeket a Latin-Amerika-kutató. A második fordulóban döntő lehet, hogy a kiesett harmadik és negyedik helyezett – Simone Tebet és Ciro Gomes – támogatói kire voksolnak, illetve milyen irányba mozdul az az 5,5 millió résztvevő, aki érvénytelen szavazatot adott le.

5,5 millióan szavaztak érvénytelenül, többen, mint ahányan a harmadik helyen záró jelöltet választották. Az ő lelkükért, valamint azért a körülbelül 8 százaléknyi szavazóért zajlik a küzdelem a második fordulóig, akik a harmadik és negyedik helyezettet támogatták

– hangsúlyozta Nagy Sándor Gyula.

Így mindkét jelöltnek lehet tartaléka, de elképzelhető olyan forgatókönyv, hogy az első fordulóban érvénytelen szavazatot leadók többsége „befogott orral, gumikesztyűben” Lulára szavaz, mert őt látják a kisebbik rossznak. Alapvetően protestszavazókról van szó, akik sem a korruptnak tartott Lulát, sem a szélsőséges véleményeket is felvállaló Bolsonarót nem támogatják, viszont elmennek szavazni, részben azért is, mert a brazil törvények értelmében nemcsak állampolgári jog, hanem kötelezettség is a választásokon való részvétel.

Nagy Sándor Gyula reméli, hogy csak átvitt értelemben megy majd az ő lelkükért a harc, és nem ténylegesen az utcán, de tart tőle, hogy lesznek még „a kukaborogatásnál kicsit durvább tüntetések”.

Orbán Viktor: Go Bolsonaro!

Jair Bolsonaro Twitter-oldalán közzétette Orbán Viktor videóüzenetét is. A magyar kormányfő támogatásáról biztosította a brazil politikust, úgy fogalmazott, hogy „sok vezetővel találkoztam, de nagyon kevés olyan kiemelkedő vezetőt láttam, mint az önök elnöke, Bolsonaro elnök úr. Örülök, hogy együtt dolgozhattam vele, nagy megtiszteltetés volt megfigyelni és megtanulni, ahogyan csökkentette az adókat, stabilizálta a gazdaságot, visszaszorította a bűnözési rátát, és Brazília számára egy fényesebb jövőt készített elő”.

Orbán Viktor szerint egy olyan elnökről beszélünk, „aki a progresszív, liberális világuralom mellett is elég bátor volt ahhoz, hogy Brazíliát helyezze mindenek elé és a Jóistent mindannyiunk fölé”, a miniszterelnök azzal zárta üzenetét, hogy „Go Bolsonaro!”.

(Borítókép:  Luiz Inácio Lula da Silva volt brazil elnök támogatói ünnepelnek az elnök- és parlamenti választások első fordulójának estéjén São Paulóban 2022. október 2-án.  Fotó:  MTI / EPA / EFE / Fernando Bizerra)

Rovatok