Index Vakbarát Hírportál

Legalább tízen meghaltak egy nigériai hajóbalesetben

2022. október 9., vasárnap 13:59

Legalább tíz ember meghalt, hatvanan pedig eltűntek, miután egy hajó a nagy áradás miatt felborult Nigéria délkeleti államában, Anambrában.

A hajó 85 emberrel a fedélzetén felborult a heves áradás következtében, és az utasok csapdába estek – közölte Thickman Tanimu, az Országos Katasztrófavédelmi Ügynökség zónakoordinátora a Reuters hírügynökséggel.

Anambra állam kormányzója, Chukwuma Charles Soludo tájékoztatása szerint

tíz ember belefulladt a vízbe.

Az anambrai állam katasztrófavédelmi ügynökségének vezetője elmondta, hogy szombat estig 15 embert sikerült kimenteni.

A baleset helyi idő szerint péntek délelőtt 11 óra és dél között történt. Egy helyi lakos, Afam Ogene – aki önkormányzati vezető is volt – elmondta, hogy a hajó motorja meghibásodott, és nem sokkal a vízre bocsátása után elborították a hullámok.

„Ez egy helyben gyártott hajó, amely több mint száz embert tud szállítani, sajnos a motorja meghibásodott, és gázolás történt” – mondta Ogene.

Tanimu elmondta, hogy a nigériai hadsereg katonai katasztrófaelhárítási egysége segíti a keresést.

Anambra a 36 nigériai állam közül azon 29 közé tartozik, ahol ebben az évben súlyos áradások voltak. 

A víz otthonokat, sok termést és utakat mosott el, legalább félmillió ember érintett a károkban.

Ogene elmondta, hogy az árvíz tönkretette a nyolc települést Ogbaru helyi önkormányzatának többi részével összekötő főutat, így a lakosságnak csónakkal kellett közlekednie.

Rovatok