Index Vakbarát Hírportál

A nép hangja: ártanak a szankciók Németországnak, de jó az úgy

2022. október 12., szerda 12:22

Egy friss kutatás ellentmondásos vélekedésekre világít rá.

A németek 57 százaléka szerint a szankciók károsabbak Németországnak, mint Oroszországnak, illetve a válaszadók 18 százaléka szerint a szankciók ugyanúgy sértik Németországot, mint Oroszországot – derül ki a Forsa RTL/n-tv megbízásából készített közvélemény-kutatásából

A kutatásból az is kiderül, hogy jellemzően a Zöldek támogatói között vannak többségben azok, akik szerint a szankciók jobban fognak fájni Oroszországnak.

Magyar Nemzet által szemlézett felmérés érdekessége ugyanakkor az, hogy csak egy kisebbség, a megkérdezettek 30 százaléka támogatná az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók enyhítését vagy azok teljes feloldását (12 százalék). A németek többsége, 63 százaléka úgy véli, hogy a szankciókat változatlanul (33 százalék) fent kell tartani, vagy szigorítani kell azokat (30 százalék).

A keletnémetek (48 százalék) és az ellenzéki Alternatíva Németországnak (AfD) támogatóinak 82 százaléka azonban az összes szankció enyhítése vagy feloldása mellett áll.

(Borítókép: Az orosz katonai agresszió ellen tüntetők 2022. április 16-án Berlinben. Fotó: Adam Berry / Getty Images)

Rovatok