Index Vakbarát Hírportál

Romániában megtiltották a bűnözőknek, hogy a választáson induljanak

2022. október 12., szerda 06:17

A román képviselőházban kedden, nagy többséggel jóváhagytak két olyan törvénytervezetet, amellyel megtiltották azt, hogy a szándékos bűncselekmények miatt elítélt emberek a választásokon induljanak.

Az egyik törvény az önkormányzati választáson, a másik pedig a parlamenti választáson való részvételt tiltja meg 

minden olyan személy számára, akiket előre megfontolt szándékkal elkövetett bűncselekmény miatt legalább egyszer elítéltek.

A törvénytervezetek első változatában még csak a kiskorúak rovására elkövetett bűncselekményekben (például nemi erőszak, gyermekpornográfia, emberkereskedelem, súlyos testi sértés) bűnösnek talált személyek kerültek volna a tiltólistára. A törvény közvetlen előzménye az volt, hogy nemrég egy román parlamenti képviselő ellen pedofília és nemi erőszak gyanújával indult nyomozás (de korábban volt már arra is példa, hogy polgármester keveredett pedofília gyanújába –és ennek ellenére utána újraválasztották).

Menet közben azonban módosították a törvényeket, és a végső változatban mindenféle szándékos bűncselekmény elkövetőjére kiterjesztették a szabályozás határát – számolt be a foter.ro.

Egy kivétel van ezalól

Az MTI a hírről beszámolva azt is hozzáteszi, hogy a törvények értelmében azok a személyek vesztik el a választhatósági jogukat a szavazásokon, akiket nem rehabilitáltak, vagy nem részesültek amnesztiában (például elnöki kegyelemben) a bűncselekmény után. A szabályozás azért is újszerű, mert Romániában eddig a választhatósági jogot csak a bíróság vonhatta meg.

Hozzátették azt is: a törvényről szavazó román képviselőház a mostani esetben ügydöntő jogkörrel rendelkezett, ami azt jelenti, hogy így már csak Klaus Iohannis államelnöknek kell kihirdetnie módosításokat ahhoz, hogy hatályba lépjenek.

(Borítókép: A parlament épülete Bukarestben. Fotó: Bildagentur-online/Universal Images Group/Getty Images)

Rovatok