Index Vakbarát Hírportál

Greta Thunberg nekiment a németeknek

2022. október 12., szerda 06:18

Greta Thunberg rossz ötletnek tartja, hogy Németország három megmaradt atomerőművének leállítását tervezi, egyúttal bírálta a szénerőművek újjáélesztésére irányuló elképzeléseket is.

Greta Thunberg svéd környezetvédelmi aktivista kemény kritikákat fogalmazott meg Németországgal szemben, ahol leállítják a még hálózatban lévő három atomerőművet, és a tervek szerint újraindítják a széntüzelésű erőműveiket.

Az átállás azonban várhatóan sok időt vesz majd igénybe. Az Index is beszámolt róla, hogy Németország valószínűleg áprilisig meghosszabbítja három megmaradt atomerőműve közül kettőnek az üzemidejét. Robert Habeck német gazdasági miniszter a francia energiaellátási problémákkal indokolta ezt a döntést.

Egyelőre nem lesz nukleáris leállás

Az eredeti terv az volt, hogy az év végéig bezárják Németország három megmaradt reaktorát, de szeptember elején megnyitotta a zöld utat az, hogy vészhelyzetben két reaktor – az Isar 2 és a Neckarwestheim – is beindítható legyen.

Franciaország 56 atomreaktora közül azonban 31 nem üzemel, így pedig Németország nem számíthat arra, hogy a már megszokott módon a franciáktól vásároljon áramot.

Ha a dolgok nem változnak, akkor 2023 első negyedévében az Isar 2-t és a Neckarwestheimet is a hálózathoz csatlakozva hagyjuk

– mondta a gazdasági miniszter, aki hozzátette, hogy a végső döntést legkésőbb decemberben hozzák meg.

Thunberg szerint rossz úton járnak

Greta Thunberg egy szerdán adásba kerülő interjúban – amelynek előzetesét Sandra Maischberger televíziós műsorvezető osztotta meg az interneten – azt mondta, hogy az atomerőművek leállítása „rossz ötlet–, ha mindez a széntüzeléssel való átállással jár.

Arra a kérdésre, hogy az atomenergia előnyösebb-e az éghajlat szempontjából, Thunberg azt mondta:

Attól függ. Ha már működnek, úgy gondolom, hiba lenne azokat leállítani, és szénre átállni.

Berlin határozott célja, hogy újjáéleszti a szénerőműveket, hogy így birkózzon meg az energiaválsággal. A német kormány továbbá 450 millió eurót fizet a bezárt barnaszénerőművek üzemeltetőinek azért, hogy a télen vészhelyzet esetére üzemkész állapotba hozza az erőműveket. A kormány azonban továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy 2030-ig beszüntesse a szénhasználatot.

Németországban – egy hagyományosan atomellenes országban – a reaktorok akár néhány hónapos meghosszabbításáról szóló közbeszéd sokkal több vitát vált ki, mint a rendkívül szennyező szénerőművek újraindítása – írja a Politico.

Greta Thunberg tiltakozása és legújabb megjegyzései azonnal reakcióra késztették az atompárti politikusokat, még a kormánykoalíción belül is.

Christian Lindner német pénzügyminiszter üdvözölte Thunberg bátor kiállását, de szerinte korántsem olyan egyszerű a helyzet, mint ahogy azt az aktivista beállítja. „Ebben a mostani energiaválságos helyzetben mindent a hálózatra kell kötni, ami elektromos kapacitást hoz létre. Az okok magukért beszélnek – gazdaságilag és fizikailag is” – mondta a tárcavezető.

Ha még a zöldek védőszentje is kiáll az atomerőművek további működése mellett, akkor szerintem igazán egyértelmű, milyen amatőr munkát végez Robert Habeck és pártja

– fogalmazott Florian Hahn, a Bajor Keresztényszociális Unió politikusa.

Már nem hasznosak az atomerőművek?

A nukleáris helyzetről folyó vita fájdalmas pont a környezetvédő csoportok és Robert Habeck pártja számára. Simone Peter, a Zöldek korábbi elnöke – aki jelenleg a Német Megújuló Energia Szövetségnél dolgozik – kijelentette: Thunberg megjegyzéseinek nincs semmi értelme, mert az atomerőművek már nem hasznosak, ráadásul orosz uránt használtak.

„Természetesen ez egy nagyon kemény és heves vita lesz” – utalt a közeljövőre Greta Thunberg.

Rovatok