Index Vakbarát Hírportál

A hideg téli hétköznap estéken áramszünetekre számíthatnak a britek

2022. október 18., kedd 14:15

Ha nem érkezik elegendő mennyiségű gáz az Egyesült Királyságba, 2023 elejétől hétköznap esténként áramkimaradások is lehetnek a szigetországban.

John Pettigrew, a brit áram- és gázellátó rendszer vezetője szerint ha továbbra is csökken a gázimport, nem kizárt, hogy jövő év elején, 

a januári és februári hideg hétköznap estéken, délután 4 és este 7 óra között áramkimaradások lesznek az Egyesült Királyságban.

Az illetékes brit hatóság már korábban is kiadott egy figyelmeztetést ezzel kapcsolatban, de részletes információkat eddig nem közölt a lakossággal. Pettigrew ezúttal egy energiakonferencián beszélt az áramszolgáltatást érintő problémákról, veszélyekről. Szerinte elővigyázatosnak és felkészültnek kell lennie mind a kormánynak, mind a társadalomnak, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy csak akkor kell áram nélkül maradniuk néhány órára a brit családoknak, ha jelentősen kevesebb gáz érkezik az országba.

Az Egyesült Királyság áramellátásának negyven százalékát termeli ki gázból,

a letöbb brit lakás pedig gázfűtéses. Nagy-Britannia ugyan Oroszországból közvetlenül nem importál, több olyan európai ország is a gázforrásuk, amelyek orosz gázt hozatnak be és továbbítanak.

Az Ukrajnában zajló háború és az orosz gázimportra kivetett szankciók miatt több európai ország gázhiánnyal küzd. Nagy mennyiségű villamos energia keletkezik a gázból, ami jelentősen megterheli a nemzeti villamosenergia-ellátást, mivel a hideg idő beköszöntével növekszik a kereslet.

A britek számos intézkedést készítettek elő az áramkimaradások elkerülésére, így például a széntüzelésű erőművek készenlétbe helyezését. A tervek között szerepel egy keresleti rugalmasságot biztosító szolgáltatás létrehozása is, amely alapján a fogyasztók jutalmat kaphatnak, ha csúcsiőben nem használnak áramot – írja a Sky News.

Rovatok