Index Vakbarát Hírportál

Von der Leyen is az Európai Ügyészség célkeresztjébe kerülhet

2022. október 19., szerda 20:43

Az Európai Ügyészség, az EPPO vizsgálatot indított az uniós vakcinabeszerzések ügyében, amelyben korábban Ursula von der Leyen és a Pfizer neve is felmerült.

A „rendkívül nagy közérdeklődésre” való tekintettel erősítette meg az EPPO „kivételesen”, hogy nyomozás folyik, közleményében azonban azt is leszögezte: „további részletek egyelőre nem kerülnek nyilvánosságra”. Így nem derült ki, hogy ki ellen folyik vizsgálat, és az sem, hogy mely szerződéseket vizsgálják.

Az ügyészi hivatal bejelentése újra ráirányította a figyelmet Ursula von der Leyen szerepére a vakcinabeszerzésben, jóllehet az Európai Bizottság elnökéről nem tesz említést az EPPO – emlékeztet a Politico.

Az év elején az európai ombudsman bírálta az Európai Bizottságot, amiért egy újságíró kérésére nem adta ki az elnök, Ursula von der Leyen és a Pfizer gyógyszeripari óriáscég vezérigazgatója, Albert Bourla közötti szöveges üzenetek leiratát.

Anélkül, hogy megerősítette volna a szövegek létezését, a bizottság azzal védekezett, hogy az SMS nem tartozik az „archiválandó” dokumentumok közé, így nem is tárolják. Válaszát azzal egészítette ki, hogy a szöveges üzenetek keresése nem vezetett eredményre.

Nem hajlandó közzétenni az unió legnagyobb vakcinaszerződésének tárgyalási részleteit és Von der Leyen ebbéli szerepét – ezzel viszont már az Európai Számvevőszék vádolta a bizottságot alig egy hónapja. A költségvetési felügyelet megállapította, hogy az Európai Bizottság vezetője eltért a korábbi vakcinatárgyalások során kialakított menetrendtől.

Ahelyett, hogy közös tárgyalócsoportokra támaszkodott volna, személyesen dolgozta ki az előzetes megállapodást az amerikai multinacionális vállalattal.

A többi szerződéstől eltérően a bizottság nem volt hajlandó a bíróság rendelkezésére bocsátani a konkrét megállapodással kapcsolatos előzetes tárgyalásokra vonatkozó dokumentumokat – állapította meg a számvevőszék.

Személyes diplomácia

Az ügy akkor kezdődött, amikor Európa nagy részét lezárták, emberek haltak meg, és az unióban elfogytak az oltóanyagok, miután a legnagyobb beszállító, az AstraZeneca gyártási gondokat jelentett be. Az Európai Unión belüli és kívüli kritikusok megkérdőjelezték Von der Leyen vezetését, és azzal vádolták, hogy rosszul kezelte a válságot.

Von der Leyen ezt követően egy hónapon át SMS-eket váltott és telefonbeszélgetéseket folytatott Albert Bourlával, a Pfizernek, az unió másik vakcinabeszállítójának a vezérigazgatójával. Két dolog vált világossá: a Pfizer többet tudna szállítani, az EU pedig örömmel fogadná – írta a New York Times elsőként még tavaly áprilisban.

A személyes diplomácia nagy szerepet játszott abban a megállapodásban, amely értelmében az Európai Unió 1,8 milliárd dózist rendelt a Pfizertől, amely kisebb német partnerével, a BioNTechkel együtt az első olyan Covid–19-vakcinát fejlesztette ki, amit az Európai Unióban engedélyeztek.

A teljes üzlet akár 35 milliárd eurót is érhetett – a kiszivárgott oltóanyagárak alapján.

Az Európai Parlament is vizsgálódik

A Pfizer-szerződés „számos aspektusát” ki kell vizsgálni, köztük „a bizottság elnökének szöveges üzeneteit, valamint azt a tényt, hogy az előzetes tárgyalásoknak nincs írásos nyomuk” – reagált az Európai Ügyészség bejelentésére Kathleen van Brempt.

1/3 The COVI committee will be following this case with great attention. Several aspects of the 3rd Pfizer contract deserve looking into, the text messages between the Commission President and the fact that there is no paper trail of the preliminary negotiations in first instance https://t.co/g7dlcGBmjv

— Kathleen Van Brempt (@kvanbrempt) October 14, 2022

A belga szocialista képviselő az Európai Parlament koronavírussal foglalkozó különbizottságának elnöke. A testület előtt az uniós ombudsman és az Európai Számvevőszék egyik tagja is megjelent, és a szöveges üzenetekkel kapcsolatos kérdésekre válaszoltak.

A bizottság nagy figyelemmel fogja követni az ügyet

– ígérte Van Brempt.

A bizottságnak „ebben a szakaszban nincs hozzáfűznivalója” – jelentette ki az egészségügyi biztos hivatalának egyik tisztviselője.

A vakcinabeszerzés ügyében nyomozó Európai Ügyészség, Laura Codruța Kövesi irányítása alatt, egy független uniós szerv, amely a pénzügyi bűncselekmények – a többi között a csalás, a pénzmosás és a korrupció – kivizsgálásáért és üldözéséért felelős. Huszonkét tagállam tartozik hozzá, a magyar kormány azonban egy 680 ezer ember által aláírt petíció ellenére is hajthatatlan, és nem csatlakozott az uniós bűnüldöző szervhez.

(Borítókép: Ursula von der Leyen. Fotó: Aydemir / Anadolu Agency / Getty Images)

Rovatok