Index Vakbarát Hírportál

Baltával készült tömeggyilkosságra egy nyolcadikos szlovák diák

2022. október 19., szerda 08:03

Tömeggyilkosságra készült az a nyolcadikos szlovák diák, aki október 18-án baltával indult el a szepesremetei iskolába.

A nyolcadikos tanuló egy baltával a táskájában érkezett az iskolába: amint ez kiderült, azonnal riasztották a NAKA elit egységeit, akik rövid időn belül ki is érkeztek az intézményhez. A rendőrök kedden hallgatták ki a balta tulajdonosát, egy 14 éves fiút. A diák a rendőrök kérdéseire beismerte, hogy azt tervezte, az összes osztálytársával végez. 

Egyes értesülések szerint a fiúnak két bűntársa is volt, akiknek a szerepük szerint rá kellett volna zárniuk az ajtót a tanteremben tartózkodó diákokra és a pedagógusra. A negyedik órában tervezte elkövetni a bűncselekményt – vallotta be a fiú.

A szülei korábban arról nyilatkoztak: a gyermeknek olyan súlyos migrénes rohamai vannak, amelyeket nem tud kontrollálni, ezen esetekben pedig sokszor kényszeresen cselekszik. Véleményük szerint ez történt a szóban forgó napon is, a fiú csak egy videó kedvéért akart pózolni a baltával, valójában senkit nem akart bántani – írja az Új Szó.

A rendőrség gyilkossági kísérlet vádjával indított eljárást a 14 éves fiúval szemben. Amennyiben bűnösnek találtatik az ügyben, enyhébb esetben 25 év börtönbüntetést kaphat, súlyos esetben azonban életfogytiglant.

Rovatok