Index Vakbarát Hírportál

Tizenegyezer cseh összefogott, vettek egy tankot Ukrajnának

2022. október 21., péntek 20:33

Másfél hónapja indították Csehországban a közösségi kezdeményezést a közel félmilliárd forint értékű tank megvásárlására.

A cseh kezdeményezés ezzel akart segíteni az offenzíva alatt álló Ukrajnának, hogy támogassák az oroszok elleni védekezésüket. A T72-es típusú tankra másfél hónap alatt 11 288 cseh civil adományából összesen 33 millió cseh korona, azaz 554 millió forintnak megfelelő összeg gyűlt össze. A harci járművet el is keresztelték, az első elnökükről, Tomás néven indítják útjára Ukrajna felé – adta hírül az Euronews.

A Gift for Putin csehországi szervezetnek nem ez volt az első akciója, hogy megsegítse a Putyin hadserege által megtámadott országot, a háború kezdete óta több különös projekttel gyűjtenek pénzt Ukrajna megsegítésére, amiből korábban több harci drón megvásárlására gyűlt össze a fedezet. 

Közösségi oldalukon bejelentették, hogy a tank árán felül kapott többletpénzből lőszert, golyóálló mellényt, illetve hőruházatot vásárolnak az ukrán hadsereg számára.

Csehország lett az első ország, ahol az átlagemberek tankot vásároltak

– kommentálta az ukrán külügyminiszter-helyettes és egykori csehországi nagykövet, Yevhen Perebyinis.

Csehország a NATO és az Európai Unió tagjaként állami szinten is anyagi és tárgyi hozzájárulással is támogatta az ukrán fegyverkezést. A hadsereg felesleges készleteit, régebbi harckocsikat, több rakétavetőt, tüzérségi, gyalogsági harcjárművek és légvédelmi rendszerek küldtek Ukrajnába. 

Rovatok