Index Vakbarát Hírportál

Menesztették a montenegrói védelmi és külügyminisztert

2022. október 22., szombat 16:32

Menesztette a montenegrói parlament az ország külügyminiszterét és védelmi miniszterét pénteki késő esti ülésén – közölte a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG) az internetes oldalán.

A beszámoló szerint Dritan Abazovics miniszterelnök kezdeményezte Ranko Krivokapics és Rasko Konjevics visszahívását, mert indoklása szerint a két politikus a kormány érdekeivel ellentétes lépéseket tett. A 81 tagú törvényhozás 41 képviselője támogatta a kormányfő javaslatát. Dritan Abazovics kormánya megbukott az augusztusi bizalmi szavazáson, így csak ügyvivőként látja el munkáját mindaddig, amíg nem rendeződik az ország belpolitikai válsága.

A helyzet rendezése érdekében Milo Djukanovics államfő a parlament megbízatási idejének lerövidítését és előrehozott választások kiírását javasolta, amire válaszul néhány parlamenti párt a köztársasági elnök visszahívását kezdeményezte – írja az MTI.

Montenegróban legutóbb 2020-ban volt parlamenti választás. Az akkor megválasztott kormány azonban februárban megbukott, mert a szerb- és oroszbarát pártok nem tudtak közös döntéseket hozni a Nyugat-barát pártokkal. Az azt követő kormány pedig augusztusban bukott el a bizalmi szavazáson a szerb ortodox egyházzal megkötött egyezmény miatt.

A kormány augusztus 19-i bukását követően az államfőnek 30 napja volt arra, hogy megbízzon valakit a kormányalakítással, erre azonban nem került sor. Erre válaszul 41 parlamenti képviselő a köztársasági elnök leváltását kezdeményezte, mert úgy véli, Milo Djukanovics megsértette az alkotmányt, amikor senkit sem bízott meg kormányalakítással a megszabott határidőn belül.

Az ügy minden más esetben az alkotmánybíróság elé kerülne, ám mivel a bizalmi szavazás előtt a parlament nem nevezte ki az új alkotmánybírákat, a testület létszáma hiányos, ezért nem hozhat döntéseket. Az alkotmánybírákat pénteki ülésén sem tudta kinevezni a podgoricai képviselőház, mert nem volt meg a szükséges 54 támogatói szavazat.

Közben Milo Djukanovics bejelentette, hogy amennyiben a törvényhozás nem oszlik fel önként, ő maga fogja feloszlatni elnöki határozattal, az alkotmány ugyanis erre lehetőséget ad.

Az elnök leváltását kezdeményező parlamenti képviselők szerint az államfő így akar megragadni minden lehetőséget arra, hogy hatalomban maradjon, a 2020-as választáson ugyanis az általa vezetett, korábban az országot három évtizeden át irányító Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS) alulmaradt, Milo Djukanovics elnöki mandátuma pedig jövő tavasszal lejár.

Rovatok