Index Vakbarát Hírportál

Egy jelölt már biztosan megszerezte a brit konzervatív párt frakciótámogatását

2022. október 22., szombat 13:51

Rishi Sunak volt brit pénzügyminiszter szombatra összegyűjtötte a minimálisan szükséges frakciótámogatást ahhoz, hogy jelöltként indulhasson a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztási versengésében. A párt új vezetője lesz az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke.

Rishi Sunak a brit pártvezetői tisztség elnyerésére reális esélyűnek tartott lehetséges pályázók közül elsőként szerezte meg az induláshoz minimálisan előírt száz alsóházi tory frakciótag támogatását.

A BBC közszolgálati médiatársaság által vezetett listán – amely azokat a frakciótagokat tünteti fel, akik nyilvánosan jelezték, hogy melyik potenciális jelölt mögé sorakoznak fel – szombaton 102 olyan képviselő neve szerepelt, aki Sunak indulását támogatja.

Egybehangzó elemzések szerint három tory politikusnak, Rishi Sunak mellett Boris Johnson volt miniszterelnöknek és Penny Mordaunt egykori védelmi miniszternek lehet reális esélye az eddigi pártvezető, Liz Truss miniszterelnök csütörtöki lemondásával kezdődött, legkésőbb jövő pénteken befejeződő vezetőválasztási versengés megnyerésére.

Szombatig csak Penny Mordaunt jelezte hivatalosan, hogy indul a Konzervatív Párt vezetői tisztségéért – adta hírül az MTI.

Lemondott Nagy-Britannia miniszterelnöke

Liz Truss jelenlegi miniszterelnök csütörtökön jelentette be, hogy távozik a Konzervatív Párt éléről, miután az adócsökkentési programja miatt támadt hatalmas piaci felfordulás nyomán az alsóházi tory frakció jelentős része ellene fordult.

A lépés miniszterelnöki tisztségének megszűnését is jelenti, de utódja megválasztásáig Truss ellátja a kormányfői teendőket.

Rovatok