Orosz dezinformációs oldalakon tűnt fel Borkai Zsolt egyik fotója, amelyen a volt győri polgármestert egy meggyilkolt svéd szakértőként ábrázolják.
Az Északi Áramlatnál történt szabotázs ügyében még mindig zajlik a vizsgálat, amelyben több ország szakértője is részt vesz. A dán rendőrség legutóbb azt közölte: most már biztosak abban, hogy robbantás történt a víz alatt.
Most az AFP francia hírügynökség – a Lakmusz tényellenőrző portálon jegyzett írásban – hívta fel a figyelmet arra, hogy Borkai Zsolt egyik korábbi fotója is feltűnt azokban az orosz nyelvű bejegyzésekben, amelyek összeesküvés-elméleteket terjesztenek a vizsgálatról.
A bejegyzésekben a Borkai fotójával illusztrált személyt, Erik Olsent (más posztokban Ollsen vagy Ollson néven)
egy olyan svéd ügyészként mutatják be, aki megpróbálta kideríteni az igazságot a történtekről – de meghalt egy méhcsípésben.
A bejegyzésben azt is híresztelik, hogy Olsen a halála előtt a nyugati titkosszolgálatokat vádolta meg az akció végrehajtásával, és hogy a férfit a halála után néhány órával elhamvasztották.
Az AFP megkeresésére az Északi Áramlatnál zajló nyomozást vezető svéd ügyészség október 12-én azt közölte, hogy „egyetlen Erik Olsson nevű ügyész sem halt meg méhcsípés következtében”. A svéd ügyészség álhírnek nevezte az erről szóló állításokat.
A Twitteren egy, az oroszokkal szimpatizáló holland férfi kezdte terjeszteni az álhíreket október 8-án, és
azt a bejegyzést magyar felhasználók is megosztották a Facebookon.
A holland férfi később elismerte, hogy ez álhír volt, és azt is közölte, hogy ő az „orosz Facebookon”, a VKontakte felületén találkozott a hírrel. Egy másik felületen, a Telegramon azonban már jóval korábban elkezdtek terjedni a hasonló tematikájú posztok, azokat illusztrálták Borkai Zsolt fotóival.
A Borkairól készült fotót vélhetően a Hungary Today portáltól szerezhették az álhírek készítői. A fényképet 2019-ben tették közzé egy cikkben, és a kép forrásaként Borkai Zsolt – mára már megszűnt – Facebook-oldalát jelölték meg.
(Borítókép: Borkai Zsolt. Fotó: Kaszás Tamás / Index)