Index Vakbarát Hírportál

Elárverezik II. Erzsébet lovait

2022. október 24., hétfő 10:35

III. Károly király eladja az édesanyjától, Erzsébet királynőtől örökölt versenylovak egy részét.

A néhai uralkodó lelkes versenylótenyésztő és lovas volt, valamint lóversenyekre járt. A Newmarketi Tattersalls aukciósház hétfőn közölte, hogy II. Erzsébet királynő 14 tenyészkancáját értékesíti, melyeket III. Károly király örökölt.

A lovak közül eladják a Just Fine nevűt, melyet a több mint 100 királyi győztes lovat betanító Michael Stoute idomított, valamint Love Affairst – írja a BBC.

Az aukciósház szóvivője, Jimmy George szerint semmi szokatlan nincs ebben a dologban, mert évente tudnának lovakat áruba bocsátani. 

A királynőnek voltak saját tenyészkancái, ő tenyésztette és adta el őket. Nem tarthatja meg mindet

– mondta Jimmy George, aki szerint a királynő lovainak eladása nem jelenti azt, hogy a királyi ház és a lóversenyzés kapcsolatának vége szakad, mert a tulajdonosok minden évben eladják az állományt. „Őfelsége csak azt teszi, amit a tulajdonosok szoktak” – tette hozzá.

A királynő apjától, VI. György királytól örökölte a Sandringhamben található Royal Studot, a versenylótenyésztő központot, amely számos győztesét hozta ki.

Biztos vagyok benne, hogy ha a királynő nem uralkodónak lett volna nevelve, akkor is a lovak között talált volna hivatást. Egyszerűen csak benne volt a DNS-ében

– mondta John Warren a királynőről. Versenymenedzsere korábban azt is mondta, hogy a lovak óriási kikapcsolódást jelentenek, mert segítenek elszakadni a többi kötelességtől, a királynő támogatása pedig jelentős lökést adott a brit lóversenyzésnek.

II. Erzsébet királynő szívügyének tekintette a lovassportot. Nemrég egy videó is előkerült róla, amelyen távcsővel a kezében rohant a páholy elejébe egy derbin, hogy minél közelebbről lássa, hogyan teljesít a lova. Imádta őket, így a temetésén, mikor Windsorba ért a menet a koporsójával, két corgija mellett a kedvenc lovát, Emmát is kihozták, hogy utoljára ők is leróhassák kegyeletüket gazdájuk előtt. Mint kiderült, bár II. Erzsébet már nincs köztünk, mégis díjjal jutalmazhatják, méghozzá egyik lova miatt.

(Borítókép: III. Károly 2022. október 17-én. Fotó: Jane Barlow-WPA Pool/Getty Images)

Rovatok