Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor: Év végén felszabadíthatják a nekünk járó pénzt

2022. október 24., hétfő 17:56

A kormányfő szerint a magyar kormány teljesíti az Európai Bizottság kéréseit, de abból kell kiindulni, hogy mindig újabb és újabb kérések érkeznek majd.

A kormányfő a magyar–német kormányzati kapcsolatokról elmondta, hogy a német szövetségi kormány programját „egy világ választja el” a magyar kormány programjától, a német kormányt alkotó koalíció legnagyobb ereje, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) pedig „a legmagyarellenesebb párt Európában”.

Így komoly erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy áthidalhassuk a két ország között egyre több területen meglévő különbségeket

– emelte ki a magyar kormányfő.

A legnagyobb ellenzéki erőtől, a jobbközép CDU/CSU pártszövetségtől jobbra álló, ugyancsak ellenzéki Alternatíva Németországnak (AfD) pártról szólva Orbán Viktor kifejtette, hogy

az államközi kapcsolatok fontosabbak a pártok közötti kapcsolatoknál.

Ezért kénytelenek feláldozni az AfD-vel való kapcsolatokat a lehető legjobb kormányközi kapcsolatok oltárán, hiszen „a német demokrácia sajátossága, hogy ha lépéseket tennénk az AfD-vel kapcsolatban, az kihatással lenne a kormányközi kapcsolatokra”.

„A német társadalom multikulturális, a magyar pluralistább és szabadabb”

A kormányfő megítélése szerint a CDU „magyar szempontból ma már baloldali párt, és ugyanez érvényes a bajor CSU-ra is. A magyar–német viszonnyal összefüggésben arról is szólt, hogy

Németország multikulturális társadalommá vált, és a magyar társadalom sokkal pluralistább, szabadabb és békésebb, mint a német társadalom.

Orbán Viktor úgy látja, hogy Németországban liberális hegemónia uralkodik, vagyis „csak egy narratívának van helye a nyilvánosságban”, és aki ettől eltér, az már nem létezik ezen nyilvánosság számára, Magyarországon viszont a közbeszéd pluralista struktúrájú.

Németországban, de általában Nyugat-Európában is kettős mércét alkalmaznak, amit mi, magyarok semmiképpen nem tűrünk, ugyanakkor nincs értelme a Németországgal kialakult politikai feszültség fokozásának, mert az együttműködés sokkal fontosabb

– hangsúlyozta a miniszterelnök, aki arról is szólt, hogy a következő 10-20 évben egyre több nyugat-európai költözik hozzánk, mert Magyarország egy biztonságos, keresztény és a hagyományokra büszke ország. Orbán Viktor emlékeztetett: az európai történelemben mindig nagy nyereség volt a befogadó országok számára, amikor Nyugatról érkeztek bevándorlók.

Ezért Magyarország is szívesen látja a menekülteket, de csak ha nyugatról érkeznek.

Az ukrajnai háborúról szólva kifejtette: Európa jelenleg úgy támogatja Ukrajnát, hogy a kontinens egy eszkalációs spirál irányába kényszerül, és „ha nem állítjuk meg ezt a folyamatot, akkor mi magunk is háborúba kerülünk, bár ezt eddig nem akartuk” – mondta Orbán Viktor a Budapester Zeitungnak adott interjúban.

Az Európai Unió saját maga ellen dolgozik?

„Amit az EU most tesz, az teljesen tönkreteszi racionális és geopolitikai érdekeit, a szankciókról szóló döntések kizárólag erkölcsi és érzelmi alapon születtek” – jegyezte meg a kormányfő, aki mostani látogatásakor is hiába kereste „a német energia- és szankciós politika racionális magját”.

Orbán Viktor szerint erős férfiak kellenek a békefolyamat kezdeményezéséhez és a háborúk lezárásához, így a német kormány remélhetőleg előbb-utóbb belenő abba a szerepbe, amelyet az európai súlya okán valójában be kellene töltenie.

Abban is lehet reménykedni, hogy visszatér Donald Trump volt amerikai elnök és Benjamin Netanjahu volt izraeli kormányfő.

A háború Orbán szerint nem ukrán–orosz tárgyalásokkal ér véget, ehhez amerikai–orosz tárgyalásokra is szükség lesz, amíg azonban a két félnek nem egyértelmű érdeke a béke, addig a háború folytatódik. Az invázió kezdete óta a magyar kormány nem hánytorgatja fel az ukrajnai magyar kisebbség és a jogaik elleni támadásokat, de „ez nem jelenti azt, hogy amnéziában szenvednénk”.

A háború után a magyar kisebbség jogait is garantáló, átfogó megállapodást kell kötni a magyar–ukrán együttműködésről.

A biztonság- és védelempolitikában „több EU-ra van szükség” a miniszterelnök szerint, a közösségnek a saját szuverenitása érdekében sokkal többet kell tennie katonai téren. A tagországoknak is több pénzt kell biztosítaniuk a fegyverkezésre és a védelemre, így az Európai Unió akár be is tölthetné az Egyesült Államok kivonulása által felszabaduló geopolitikai teret.

„Uniós pénzekkel zsarolnak minket”

Az EU-s támogatások ügyéről kiemelte, hogy az uniós intézményeket fegyverként használják a kormány politikai ellenfelei, „büntetnek minket, és nyilvánvalóan az uniós pénzzel zsarolnak, aminek nincs jogalapja, ez egész egyszerűen zsarolás”.

A magyar kormány nem vitatkozni akar, hanem együttműködni, ezért nincs bajuk az Európai Bizottság által kért 17 pont végrehajtásával. 

„Mindet teljesíteni fogjuk. De lefogadom, hogy közvetlenül ezután lesz egy 18., egy 19., és így tovább. Abból indulok ki, hogy ezután mindig újabb és újabb kérések érkeznek majd” – mondta Orbán Viktor. A lengyelek is mindent teljesítettek, de „újabb követelések kerültek az asztalra” – fejtette ki a kormányfő, aki szerint a lengyel kormányváltás kikényszerítéséről van szó, és végső soron Magyarország esetén is ez lehet a cél.

Orbán Viktor abban bízik, hogy az év végén felszabadítják a nekünk járó pénzt,

hiszen „teljes mértékben eleget teszünk minden technikai követelménynek. Magyarországot pénzügyileg nem lehet sarokba szorítani” – zárta gondolatait a kormányfő. 

Rovatok