Index Vakbarát Hírportál

Hollandia vizsgálatot indít a területén állítólagosan működő kínai kormányzati hivatalok ügyében

2022. október 26., szerda 13:48

A holland külügyminisztérium vizsgálatot kezdeményezett az ország területén működtetett, állítólagos kínai kormányzati hivatalok, azaz – feltételezések szerint – a kínai rendőrség engedély nélkül létrehozott két irodája tevékenységének felderítésére – közölte a Dutch News című angol nyelvű holland hírportál szerdán.

A holland külügyminisztérium információira hivatkozva a hírportál közölte: a Fucsien és Csöcsiang kínai tartomány által működtetett irodákat hivatalosan az országban letelepedett vagy vendégmunkásként érkező kínaiak támogatására, adminisztratív feladatok, például vezetői engedélyek megújításával kapcsolatos ügyintézések lebonyolítására hozták létre – írja az MTI.

Feltételezések szerint azonban az irodákat a kínai rendőrség működteti, és „teljesen illegális célt szolgálnak”. A 2018-ban létrehozott irodákat a másként gondolkodók nyomon követésére használhatják, illetve arra, hogy nyomást gyakoroljanak a pekingi rendszerrel kritikus kínai állampolgárokra – írták.

A holland külügyminisztérium közlése szerint az irodák illegálisan működnek. „Megvizsgáljuk, hogy az irodák pontosan mivel foglalkoznak, és megtesszük a megfelelő lépéseket” – írták, majd hozzátették: az olyan kérdésekkel, mint a vezetői engedélyek, a konzulátusoknak kell foglalkozniuk a Hollandia és Kína által egyaránt aláírt bécsi egyezményben foglaltaknak megfelelően.

A beszámoló szerint a két, rotterdami, illetve amszterdami székhelyű „tengerentúli rendőrőrsöt” először a madridi székhelyű Safeguard Defenders nevű civil egyesület azonosította, és számolt be róluk egy szeptemberi jelentésében. Az egyik irodát egy volt kínai rendőrtiszt, a másikat a kínai fegyveres erők egyik leszerelt tagja vezeti – írták.

Kína hollandiai nagykövetsége a holland hírportál megkeresésére közölte: nem tud Hollandia területén kínai rendőrőrsök működéséről – tették hozzá.

Rovatok