Index Vakbarát Hírportál

Beszédet tartott a török elnök, a következő száz évet is meghatározná terveivel

2022. október 29., szombat 06:54

Recep Tayyip Erdogan török elnök az ország következő száz évét meghatározó terveiről és egy olyan új alkotmányról beszélt pénteken, amely szerinte garantálni tudja majd az állampolgárok jogait, ezen belül a szabadságjogait.

A beszédet sokan kampányindító beszédnek tekintik, amely már a jövő júniusi parlamenti és elnökválasztást tartja szem előtt, illetve szó volt benne azokról az ünnepségekről, amelyeket a következő egy évben tartanak a Török Köztársaság megalapításának centenáriuma alkalmából – adta hírül az MTI.

Az elnök közölte, hogy addig is, amíg elkészül az új alkotmány, kormánya olyan módosításokat nyújt be a jelenlegihez, amelyben garantálják a nők számára a muszlim fejkendő használatát, és amely megvédi a családi értékeket a „perverz áramlatok fenyegetésétől”. Az új alkotmányban megerősítést kap a „jogállamiság, a pluralizmus, az igazságszolgáltatás és az állampolgárok egyenlősége” – szögezte le.

Erdogan tervei között szerepel, hogy az ország bekerüljön a világ tíz legfejlettebb országa közé „a politika, a gazdaság, a technológia, a hadsereg és a diplomácia” területén, valamint csökkentik az ország energiafüggőségét a külföldi országoktól.

Kijelentette, hogy nem mond le az Isztambult keresztülszelő csatorna megépítésének tervéről, amely az elképzelés szerint enyhítené a Boszporusz zsúfoltságát, de amely környezetvédők szerint ökológiai károkat okozna.

Rovatok