Index Vakbarát Hírportál

Egy újabb felvétel után még rejtélyesebb, miért tessékelték ki a volt kínai elnököt a pártkongresszusról

2022. október 30., vasárnap 14:07

Előzménye is volt az egykori kínai államfő kivezetésének – ez derült ki egy most közzétett újabb felvételből, ami még misztikusabbá teszi a pártkongresszus leglátványosabb pillanatát. Egy biztos: Hu Csin-tao már nem fog visszatérni a posztjára.

A felvételen az látható, ahogy a Politikai Hivatal leköszönő tagja, Li Csan-su – Hu balján – egy dossziét húz el előle, majd beszél hozzá. Hu még megkísérli visszavenni a piros mappát – sikertelenül. Ezután Hszi Csin-ping, Kína épp ezen a kongresszuson újraválasztott vezetője hosszasan utasítást ad egy férfinak, aki megpróbálja távozásra bírni Hu Csin-taót, aki 2003 és 2013 között volt államfő.

A váratlan, de elhúzódó jelenet találgatásokra adott okot – emlékeztet a BBC. Egyesek szerint Hszi szándékos hatalmi játszmában bizonyította, hogy a konszenzusra hajló elődjének korszaka végleg lecsengett. Mások szerint a 79 éves politikust egészségi állapota miatt vezették ki a teremből.

„Hu rosszul érezte magát” – ezzel magyarázta a történteket az állami Hszinhua hírügynökség is tweetjében, de a hír Kínában nem jutott el a nyilvánossághoz, mert a Twittert ott letiltották a felhasználók elől.

Hu Jintao, the former Chinese leader, was unexpectedly escorted out of the Communist Party congress on Saturday without explanation. He appeared to pause to speak to President Xi Jinping before leaving. https://t.co/ggjYze23A5 pic.twitter.com/23qlBsn0L0

— The New York Times (@nytimes) October 23, 2022

A kitessékelés egy nappal azelőtt történt, hogy Hszit a harmadik ciklusára is megválasztották, ami után bemutatta hűséges híveiből álló csapatát. Az időzítés és az átláthatatlan kínai politika egyaránt találgatásokra adott okot világszerte.

Hátborzongató tisztogatás?

Sokan eltűnődtek, vajon ez egy szándékos politikai színjáték volt-e. Hu elnöki időszakát a külvilág felé való nyitás jellemezte. Hszi ezzel szemben egy olyan ország élén áll, amely egyre inkább elszigetelődött.

A szingapúri Channel News Asia most előkerült felvétele nem cáfolja a hivatalos álláspontot, miszerint Hu beteg volt. Ugyanakkor azt sugallja, hogy a Hu előtt heverő dokumentum szerepet játszott az incidensben.

A szóbeszédet fokozta, hogy Li Csan-su a gyöngyöző homlokát törölte, majd a jelek szerint segíteni próbált Hunak, de aztán a balján ülő Vang Hu-ning visszarángatta a helyére.

Eközben Hu mondott vagy próbált valamit mondani a közömbös Hszinek, miközben kikísérték. Az első sorban ülőknek a szeme sem rebbent, amikor kivezették.

Nincs oka annak, hogy a párt egy olyan dokumentumot helyezzen Hu elé – ráadásul a kamerák kereszttüzében –, amit nem lett volna szabad látnia – ezt állítja a Study Times című kommunista pártlap egykori szerkesztője.

„Ez valóban szokatlan helyzet volt – mondta Deng Ju-ven. – Senki sem tud rá magyarázatot adni addig, amíg nincs bizonyíték, mi volt az aktában, és mi hangzott el a helyszínen.”

„Kínában minden a rendről szól, kivált az ilyen nagy horderejű eseményeken, és különösen Hszi korában, amikor minden az ellenőrzésről szól” – hívta fel a figyelmet az Ausztrál Nemzeti Egyetem oktatója, aki szerint az új felvétel sem meggyőző.

A vitathatatlanul kontrollálatlan Hu és hirtelen távozása határozottan furcsának tűnik. Ez a mendemondák magyarázata. De nem jelenti feltétlenül azt, hogy a tisztogatásról szóló pletykák vagy spekulációk helytállóak

– hangoztatta Ven-ti Sung.

„A pódiumon zajló eseményeket figyelő tisztviselők számára hátborzongató hatással lehetett” – egészítette ki Deng, aki szerint a jelenet nem veszélyezteti Hszi hatalmát, a tisztviselőkre azonban mély pszichológiai hatást gyakorolt.

A politbüro Állandó Bizottságának másnapi új kinevezettjei egyébként egyértelművé tették a korábbi vezető távozásának szimbolikáját: Kína nem tér vissza a Hu Csin-tao-korszak politikájához.

(Borítókép: Hszi Csin-ping kínai elnök, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára (j) és Li Ko-csiang kínai miniszterelnök (b) mögött kikísérik Hu Csin-tao egykori kínai elnököt (k) a teremből a KKP 20. kongresszusának záróülésén a pekingi Nagy Népi Csarnokban 2022. október 22-én. Fotó:  MTI / EPA / Mark R. Cristino)

Rovatok